HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK

Winter Cup 2011/12 – Az 1. futam végeredménye

December 10-én és 11-én került megrendezésre az Országos Amatőr Gokart Bajnokság által létrehozott téli versenysorozat, a Winter Cup. A pilóták három versenyen mérhetik össze erejüket ahol különböző dolgoknak kell megfelelniük. Három különféle lebonyolítás alapján lesznek a pontok kiosztva, amelyekrő hamarosan bővebb információt is olvashatunk majd. Az viszont már biztos hogy az 1. verseny a megbízhatóságról szólt, ahol az egymáshoz legközelebbi köröket gokartozó pilóta nyert. Tehát máris egy példával tudunk szolgálni ahol nem feltétlen csak a legjobb pilóták nyerhetnek. A szombati napon érdekelt pilóták közt ott volt Lencsés Bálint, Dergez Berci és Dudás Bence is. Vasárnap pedig olyan nevekkel találkozhattunk mint a HCK kettes kategória bajnok Propszt Roland vagy az utolsó Hungarokart futamon kiválóan teljesítő Szetei Gergely. A pilóták elmondása alapján nagyon zavaró volt hogy nem tudnak az időkről semmit és csak az érzékeikre hagyatkozhattak. Van aki taktikázott vagy legalábbis taktikázni próbált, van aki pedig csak nyomta ami a csövön kifért. Végül a szervezők összesítették a két nap eredményeit és kihirdették a végleges sorrendet. Lencsés Bálint nyerte meg az 1. fordulót mögötte szorosan Dergez Berci és és Propszt Roland fért fel a dobogó bronz fokára. A futam után Bálintot kérdeztük mit gondol a hétvégéről.

“Sajnos előbb kezdtem el a taktikámat, mind ahogy azt terveztem. Ettől az egész versenyem a feje tetejére állt. Ez a verseny olyan, ha rossz ütemben kezded el a taktikát nincs módod változtatni a döntésen. A Winter Cup első futamát megnyertem. A vasárnapi futamon (szintén) senki sem tudott egyformább köröket menni, mint én. Gratulálok minden versenyzőnek!” – nyilatkozta a fiatal tehetség, Lencsés Bálint

A versenyen kisebb koccanások is történtek de ez nem vette el a pilóták kedvét a versenyzéstől. Átlagban 102 körül teljesített a mezőny. A legközelebbi rendezvény a díjkiosztó gálával egybekötött Bajnokok Tornája lesz ahol a 2011-es év HCK és AGB bajnokai csapatot szerveznek és a többi bajnok csapatával mérik össze erejüket, egy endurance lebonyolítás keretein belül. Ami pedig a téli bajnokságot illeti a következő forduló január elején várható ahol most a versenyzők párban fognak majd harcolni egymás ellen. A lebonyolítás hasonló lesz a Race of Championsra meghívott sztár pilóták versenyéhez. Ezúton is kívánok minden versenyzőnek és olvasónak Kellemes ünnepeket, legyetek jók és csak óvatosan a Bejglivel nehogy felugorjon pár plusz kiló ami kategória váltást is eredményezhet. Szilveszterkor pedig a lencse és a pezsgő kötelező. Az első verseny hivatalos végeredményét az alább láthatjátok:

Végeredmény:

Hely Versenyző Idő Futam

1. Lencsés Bálint – 0,546 – Szombat

2. Dergez Berci – 0,574 – Szombat

3. Propszt Roland – 0,634 – Vasárnap

4. Dudás Bence – 0,819 – Szombat

5. Vincze András – 0,878 – Szombat

6. Szetei Gergely – 0,911 – Vasárnap

7. Fühl Zoltán – 0,927 – Vasárnap

8. Porcs-Makkay Akos – 0,936 – Vasárnap

9. Rátkai János – 0,940 – Vasárnap

10. Raffay Kristóf – 1,006 – Szombat

11. Zsigri Márton – 1,166 – Vasárnap

12. László Attila – 1,224 – Szombat

13. Gaál Zsófi – 1,302 – Szombat

14. Magyari Szabolcs – 1,569 – Szombat

15. Vincze Balázs – 1,715 – Vasárnap

16. Juhász Ádám – 3,300 – Vasárnap

17. Bial Béla – 3,622 – Vasárnap

Szerző: Rátkai János