HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK

OAGB 1. futam – Eurocenter

Március első hétvégéjén útjára indult az Országos Amatőr Gokart bajnokság. A szezonnyitó futamot idén az Eurocenterben található Gokartringen rendezték meg. Az idei évre tartogattak egy kis meglepetést a szervezők. Ez az év 12 futamból fog állni és megéri nyomni a jobb oldali pedált, hiszen a cél nem más, mint kijutni a Világbajnokságra. Az első 6 futam utáni első 3 bekerül egy döntőbe, de erről majd egy későbbi cikkben. Lássuk mi történ a szezonnyitó futamon.

I.-es Kategória

Rögtön a legelején meg kell említenem, hogy az első versenyről hiányzott a tavalyi bajnok Mihály Krisztián és a bajnoki 2. helyezett Lencsés Bálint. Az időmérőn a leggyorsabbnak Ádám Tamás bizonyult, mögötte a második helyen szorosan követte Szetei Gergely. Nem ártott hátranézni, hiszen mögülük a 3. helyen Garamvölgyi Niki vághatott neki a versenynek. Gyuris Gábor rajtolhatott a 4. helyről, míg a tavalyi I-es kategóriás bajnok Dudás Bence csak az 5. helyre kvalifikálta magát. Nem kellett sokat várni a piros zászló igénybevételére, hiszen kisebb koccanások történtek a középmezőnyben a rajt után így új rajt történt. Másodszorra már szépen eljöttek és megindult a 20 percig tartó vonatozás. A verseny elején Niki még tudott menni az első két pilótával, de a verseny első negyedéhez érve megérkezett mögé Dudás Bence és védekezésre kényszerült a 3. helyen, így kicsit leszakadva bár, de még látótávolságon belül maradt az Ádám-Szetei páros. Fél távhoz érkeztünk, amikor újra együtt volt az első 6-7 pilóta. Ádám Tamásnak a versenye a védekezésről szólt. Szetei Geri agresszívan támadta, de nem tudta hibára kényszeríteni így végül elsőként Ádám Tamás láthatta meg a kockás zászlót, mögötte második helyen Szetei Geri ért célba. A dobogó legalsó fokára a mezőny egyetlen női tagja, Garamvölgyi Niki állhatott fel. A középmezőnyben végig test-test elleni csatáknak lehettünk szemtanúi, végül Niki mögött Dudás Bence ért be a 4. helyen. Az 5. Szabó Károly, 6. Gyuris Gábor, 7. Vernyik Benedek, 8. Báldi Gergő és 9. lett Gonda Bence. A futamban futott leggyorsabb kör Báldi Gergő nevéhez fűződik 29,190-es idővel.

Nyilatkozatok:

1. helyezett – Ádám Tamás

Hamarosan…

2. helyezett – Szetei Gergely

“Az Eurocenter Ring sose volt a barátom, 21 év alatt mindig kerültem. De mivel szezonnyitó volt, legalább hamar túlestünk rajta. Időmérőt én kezdtem, ami sose előny, de most nem volt akkora hátrány. 2. lettem, ami nem rossz, de egyben dühítő is, mivel minden egyes körömbe sikerült belehibáznom és súlyos tizedeket dobtam el ezáltal, ami végül a pole-ba került. Viszont annak örültem, hogy a legnagyobb riválisok a középmezőnybe találták magukat. A versenyen azt tűztem ki célul, hogy becsorgok a második helyen, jól szórakozva és 20 percen át idegesítve Ádám Tomit, miközben reméltem, hogy Bencéék nem tőrnek fel, mint a talajvíz. A feladat sikeres volt, egy remek mókában, egy szuper géppel lettem második, piszkosul élveztem a kartozást. Tamásnak gratula, szívből örültem a sikerének, megérdemelt már egy győzelmet! Nikinek szintén, nagyon korrektül jött mögöttem és ügyesen védekezett a gyenge géppel. Hungarokartban találkozunk, azt már jobban csípem!”

3. helyezett – Garamvölgyi Niki

“Számomra ez egy tökéletes évkezdés volt, bár az időmérőm negyedik körét elrontottam, úgyhogy talán lehetett volna jobb is. A versenyre nem sikerült olyan jó gépet húznom, de arra tökéletes volt, hogy ki tudjam védeni a mögöttem haladók támadását, bár az első két hely csatájába nem sok esélyem volt beleszólni. Kemény verseny volt, sok lökéssel, de megérte a harmadik helyért.”

II.-es Kategória

A vasárnapi napon a kettes kategória mezőnye volt a legnépesebb, 16 fővel. Az időmérő edzést a tavaly már a HCK-ban bizonyító Dergez Berci nyerte meg kicsivel Vitanov Tamás előtt. Szántó Tomi felpréselte magát a harmadik helyre, míg mögüle Szetei Gergely várhatta a rajtot. Az ötös fogat végét Reich Balázs zárta. A rajtnál a fiúk szépen eljöttek, az élen haladó Dergez-Vitanov páros kiemelkedett az élbolyból és pár kör múlva elkezdtek kiépíteni egy kisebb előnyt Szántó Tomival szemben. Szetei Geri egy helyet bukott, míg Riba Krisztián egy helyet javított az időmérőn elért pozíciójához képest. Végül Riba nem tudott átjutni Szetén így a verseny hátralevő részén az 5.-6. helyen versenyeztek. A futam további részében előzésre nem került sor, de végig izgalmas csatákat láthattunk a mezőny elején, közepén és végén is. Ez főleg a pálya szűk vonalvezetésének volt köszönhet. Dergez Berci pedig rögtön az év első futamán megszerezte a győzelmet. Vitanov és Szántó előtt. A 4. helyen Reich Balázst intették le. Az 5. Szetei Gergely, 6. Riba Krisztián, 7. Vincze András, 8. Molnár Tibor és 9. lett Boldizs Bence. A versenyben futott leggyorsabb kör Riba Krisztián nevéhez fűződik 28,977-es idővel.

Nyilatkozatok:

1. helyezett – Dergez Berci:

Hamarosan…

2. helyezett – Vitanov Tamás

Hamarosan…

3. helyezett – Szántó Tamás

“Időmérőn mar épp kezdtem azt hinni h megszerezhetem a polet, de végül Berci es Vitanov Tomi is bejöttek elem. így 3. helyről vághattam neki a futamnak. A futam elején a rossz gyorsulásomnak köszönhetően egyből elkezdtem védeni a belső íveket. Emiatt feljött mögém Reich Balazs, Szetét sajnáltam mert nyilván a védekezésem miatt esett hátrébb. Balázs végig mögöttem jött a versenyen, de előzési távolságba ritkán tudott kerülni, így 3. helyen értem célba, ami úgy gondolom kiváló eredmény a bajnokság szempontjából. Idén egy célom van: dobogóra állni minden, vagy minél több futamon, aztán a végén kiderül hova leszek jó. Nem jó ha az ember mindig a győzelmet célozza meg… Grat Tominak, és Bercinek.”

III.-as Kategória

Ebben az évben a hármas kategóriában erős mezőny gyűlt össze. Misem mutatja ezt jobba n, mint hogy az első 3 helyezett 3 századon belül volt egymáshoz. Dergez Berci akár csak a kettes kategóriában, itt is az első helyről indult. Mögüle Bakonyi Ákos és Vitanov Tamás jöttek. A negyedik helyre az újonc Dudás Bence kvalifikálta magát, míg az első ötöst Rátkai János zárta. A rajtnál Ákos kicsit bealudhatott hiszen Vitanov Tomi körbeautózta az első kanyarnál így feljött rögtön a második helyre Berci mögé. A negyedik helyről rajtoló Dudás Bence a verseny teljes távja alatt védekezésre kényszerült, hiszen a verseny első negyedében Rátkai Jani, míg a futam többi részében Szántó Tomi és Riba Krisztián támadták. A 9. helyen Koncz Dávid csak távolról követte az eseményeket. A verseny nagy vesztese Jani volt, aki 3 pozíciót veszítve végül a 8. lett. A Dergez-Vitanov páros elszakadt Bakonyitól és a leintésig eben a sorrendben is maradtak. Berci ismét nyert, Tomi ismét második. Dudás Bence megvédte 4. helyét Szántó Tomival szemben. A 6. lett Riba Krisztián, 7. Csáki Zoli, 8. Rátkai János és a 9. lett Koncz Dávid. A verseny leggyorsabb körét a CRG overált húzó Vitanov Tamás futotta 29,047-es köridővel.

Nyilatkozatok:

1. helyezett – Dergez Berci

Hamarosan…

2. helyezett – Vitanov Tamás

Hamarosan…

3. helyezett – Bakonyi Ákos

“Miután az időmérőn pár ezreddel lecsúsztam a poleról és egy nem túl acélos gépet húztam, ezért felkészültem egy feltartós versenyre és a második helyre. Ehhez képest Vitanov Tomi a rajtnál külső íven körbeautózott, majd esélyem sem volt befogni az élen haladó párost. Szerencsére mögöttem kemény küzdelem volt, ezért pár kör után már hátra sem kellet figyelnem, így hotlapolással szórakoztattam magam a verseny hátralévő részében.”

IV.-es Kategória

A versenynap legnehezebb kategóriájába nem volt nagy mozgás, de nézzük mi történt az időmérőn. Dergez Bercinek nem sikerült a pole-t megszerezni, mivel Csáki Zoli elhappolta előle. A harmadik helyről Somogyi Tomi indulhatott, míg a 4. és 5. helyet Topor Kálmán és Nyuka Gabi szerezték meg. A rajt zökkenőmentesen sikerült, Zoli megvédte első helyét és akármennyire is akarta azt elvenni tőle Berci, nem engedte. A verseny egyetlen előzését Vörös Imi hajtotta végre, amivel a 7. helyre jött fel Pribilinszky Zolit megelőzve. Az 5. körtől Somogyi Tomi is védekezésre kényszerült a harmadik helyen, de Topor nem bírt vele így végül a 3. és 4. helyen jöttek be. Nyuka Gabi az 5. helyen maradt, míg a 6. helyen Víg Attilát intették le. A sort a 9. helyen Fehér Márton zárta. A versenyben futott leggyorsabb kör Csáki Zoli neve mellé fűződik 29,681-es idővel. Így a négyes kategóriában mesterhármassal zárta a hétvégét Zoli.

Nyilatkozatok:

1. helyezett Csáki Zoli

“A 4-es kategóriában elsőként időmérőztem, gép szerint futottam egy “hihetetlenül” jó kört Majd megismételtük az időmérést, ahol a 3. körömben már 29:5-öt mentem, de éreztem, hogy ez még közel se volt tökéletes. Az ötödik köröm jól sikerült és elég is lett a pole-hoz.A rajtnál egyszerűen megtorpant a gépem…nem akart felpörögni, ha a Berci nem jön be mögém és íven marad lehet, hogy körbe is autózhatott volna! A 6-os egyből reagál minden kis mozdulatra, de az elején minden kanyarba meg akart előzni a gép hátulja, a balosok után meg nem igazán volt erő a gépben, elvileg ez egy jobb gépnek számított, csak én nem éreztem.3-4 perc körül mikor már egy kis tapadásom is volt, és elmaradt a megtorpanás, akkor megpróbáltam eltávolodni a Bercitől…kicsit talán sikerült is, de megint jött a torpanás így hát nem volt mit tenni beálltam védekező üzemmódba. Ami ezen a pályán nem túl nagy feladat, szinte elég középről fordulni. A leggyorsabb körnek nincs túl nagy jelentősége mert, nem jár érte pont, és mellesleg a Berci neve mellet nem volt mért kör Örülök az első győzelmemnek, és már várom a következő versenyt, ahol megint én kezdhetek – ami szerintem még mindig inkább hátrány mint előny, de vannak akik ezt még mindig máshogy látják!”

2. helyezett – Dergez Berci

Hamarosan…

3. helyezett – Somogyi Tamás

“Alapvetően elégedett vagyok a hétvégémmel. A 3. helyről indultam, és ezt a pozíciót megőriztem a futam végéig. Sajnos esélyem sem volt a jobb eredményre, köszönhetően a leggyengébb kihúzott gépnek.

Topor Kálmán végig a nyakamon volt, és nagyon sportszerűen támadott gyakorlatilag az egész futam alatt, de szerencsére nem előzött meg.”

Az első versenyhétvége lezajlott az AGB 2012-es szezonjában. A következő verseny a mogyoródi Hungarokart pályán lesz, ahol nem csak a belső részen körözhetnek a pilóták. Jó idő esetén, külső-belső részen lesz a verseny. Rossz idő esetén egyértelmű hogy csak belül. A futam időpontja egy jelképes napra esik, Április 1.-re, a bolondok napjára. Máris lehet gondolkodni mivel vicceljük meg a másikat. Jó felkészülést a következő versenyre.

Szerző: Rátkai János