HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK

OAGB 12. futam – Hungarokart

November utolsó hétvégéjén gyűlt össze a mezőny egy mindent eldöntő, utolsó bulira, amelynek a Hungaroring közelségében található Hungarokart Center adott otthont. A tavaszi fordulóval ellentétben most csak a belső pályát használhatták a Versenyzők. A bajnoki címért folytatott csata még három súlycsoportban is zajlott, bár a hármas kategóriában ez inkább csak matematikai küzdelem volt. De az 65 és a 95 kilogramm felettiek mezőnyében még teljesen nyílt volt a viadal. Igen izgalmas kvalifikációk és versenyek zajlottak le a szezonzáró futamokon. Ezeket vesszük most sorra.

 

I. kategória*

Az I-es kategóriában a vasárnapi nap legnagyobb kérdése, hogy Szetei Gergely csatlakozik-e az OAGB háromszoros bajnokainak a sorába, avagy a tavalyi HCK bajnok, Dudás Bence örülhet a legvégén, feliratkozva ezzel az OAGB bajnokok népes táborába. Az időmérőt Szete kezdte és magabiztosan kormányozta gokartját a rajtrács élére, Bence szempontjából azonban nem alakultak kedvezően a dolgok, a 3. leggyorsabb lett, Gyuris Gábor pedig beékelte magát a két bajnokaspiráns közé, megszerezve a 2. rajtkockát. A HCK 2012-es lány kategória bajnoka, Gaál Zsófia a 4. leggyorsabb időt futotta meg, akit Báldi Gergő és Antal Dávid követtek az 5. illetve 6. helyeken. 7. helyről indulhatott az első OAGB-s versenyét teljesítő Tőzsér Bence, megelőzve ezzel Bencze Tündét a 8. és a bajnoki 3. helyért hajtó Garamvölgyi Nikolettet, aki a 9. helyről indulhatott.

A rajt pillanatában Tőzsér Bence indult meg a legjobban, beérve ezzel Antal Dávid mellé, azonban a következő kanyarokban már nem tudta megtartani ezt az előnyt és 1 helyet visszaesve, Bencze Tünde mögé került. Miközben az élen Szetei Gergely szinte azonnal ellépett, addig a 3. helyről induló Dudás Bence bújt be Gyuris Gábor mellé a „csigakanyar” szakaszának a kezdetén, azonban az utána következő kanyarkombinációkban a külső ívre, fal mellé szorult és ezt a megtorpanást Gaál Zsófia fordította az önmaga javára, megszerezve a 3. pozíciót a versenyben. Az élen haladó Szete már az első kör végére akkora előnyre tett szert, hogyha nem történik valami váratlan esemény, akkor könnyedén nyeri meg a futamot, és ezzel együtt a bajnokságot is. A 2. helyen a Gyuris-Gaál-Dudás alkotta 3-as fogat robogott, mögöttük a Báldi-Antal páros küzdöttek egymással, a sort pedig a Bencze-Tőzsér-Garamvölgyi trió zárta. A bajnoki címért hajtó Dudás Bence az első perc végéhez közeledve próbált bebújni a célegyenesre ráfordító kanyar kezdetén Gaál Zsófia mellé, aminek majdnem kiforgatás lett a vége, de szerencsére mindketten versenyben maradtak. Az első körökben, a harmadik helyért zajló csatáknak köszönhetően, Gyuris Gábor hamar ellépett a mezőnytől és saját tempóját autózva haladt a pályán, miközben Báldi Gergő és Antal Dávid is felzárkóztak a 4. helyen haladó Dudás Bence mögé. Nem csak a mezőny közepén, de a végén is izgalmas csatákat láthattunk, ahol elsősorban Garamvölgyi Niki próbálta átverekedni magát Tőzsér Bencén, aki azonban tartotta pozícióját. Az első komolyabb változás a harmadik perc végéhez közeledve történt, amikor is Antal Dávid hibázott a célegyenes utáni visszafordítóban és kicsúszott, végül azonban pozícióvesztés nélkül vissza tudott jönni a pályára, ellenben a mögé felzárkózó Bencze Tünde azonnal támadásba lendült. Az ötödik perctől Gyuris Gábor volt kénytelen megmutatni, hogy mennyire jó védekezésből, hiszen körről körre zárkózott fel a Gaál-Dudás-Báldi alkotta hármas. A 8. perc felénél egy kisebb adok-kapok alakult ki a mezőny végén, melyből Garamvölgyi Nikolett jött ki a legjobban és előzte meg Tőzsér Bencét, felzárkózva ezzel Bencze Tünde mögé. A verseny felénél az élen továbbra is Szetei Gergő száguldott, a 2. helyen pedig Gyuris Gábor vezette fel a Gaál Zsófia, Dudás Bence, Báldi Gergő és a bolyra felzárkózó Antal Dávid alkotta vonatot, majd utánuk Bencze Tündi, Garamvölgyi Niki és Tőzsér Bence hármas érkezett. Az izgalmas első félidőt követően a továbbiakban sem volt okunk az unatkozásra, elsőként a 11. perc végén Antal Dávid lendült támadásba és sikeresen előzte meg Báldi Gergőt, aki ugyan megpróbált a célegyenesre ráfordítóban visszatámadni, de ez sikertelennek bizonyult. A 13. perctől kezdődően Báldi Gergő próbált a pálya több pontján is rést találni Antal Dávid védelmén, de Dávid állta a sarat és tartotta pozícióját. Még mielőtt jobban szemügyre vehettük volna kettejük párharcát, a mezőny végén Tőzsér Bence próbálta visszavenni pozícióját Garamvölgyi Nikitől a „csigakanyar” kijáratán, de nem volt meg az előzéshez szükséges hely, így pozíciócsere nélkül folytatták a körözgetést.

A verseny végéig már nem történt újabb helycsere, a leintés pillanatáig Gyuris Gábornak sikerült egy lélegzetvételnyi előnyhöz jutnia az őt üldözőkhöz képest, a mezőny elején valamint végén zajló folyamatos csaták pedig gondoskodtak arról, hogy mindvégig egy izgalmas futamot láthassunk az I-es kategória évadzáró futamán. A futamot a leírtaknak megfelelően Szetei Gergely nyerte, s ezzel együtt a 2012-es év Országos Amatőr Gokart Bajnokság I-es kategóriájának a bajnokává lépett elő, megelőzve ezzel a bajnoki 2. helyezett Dudás Bencét, akivel egészen az évadzáró futamig küzdöttek a bajnoki címért, mely futamon Bencét végül a 4. helyen intették le, gratulálunk az idei eredményükhöz! A dobogó második fokára a remek versenyzést bemutató Gyuris Gábor állhatott fel, a harmadik helyen pedig az első OAGB-s dobogóját megszerző, HCK bajnok, Gaál Zsófia futott be. Negyedik helyen intették le a már fentebb említett Dudás Bencét, akit Antal Dávid (5), Báldi Gergő (6), Bencze Tünde (7), Garamvölgyi Nikolett (8) és Tőzsér Bence (9) követtek. Szetei Gergő a pole pozíció és futamgyőzelem mellé megszerezte a versenyben futott leggyorsabb kört is, amit a 4-es gokarttal teljesített, ideje pedig 25,131 lett. Bajnoki harmadik helyét sikerült megőriznie Garamvölgyi Nikinek, 5 ponttal megelőzve a nagyon erős évet záró, újonc Antal Dávidot. Az ötödik és hatodik bajnoki pozíciókért is komoly csata zajlott, melyből Báldi Gergő került ki győztesen és szerezte meg az 5. helyet, a 6. helyen pedig Bencze Tünde zárta a rendkívül izgalmasra sikeredett 2012-es esztendőt, a díjazottaknak ezúton is gratulálunk!

 

I. helyezett – Szetei Gergely

Úgy ültem be az időmérőre, hogy semmi jóra nem számítottam. A korábbi tapasztalatok azt mutatták, hogy aki elsőnek indul, keményen megszívja. Amikor láttam a köridőmet, ez az érzés a többszörösére duzzadt. Kizárt dolognak tartottam, hogy ezzel az idővel az első három hely valamelyikén leszek. Aztán teltek-múltak a percek, cserélgették egymást a versenyzők és végül mégis enyém lett a pole. Baromira örültem neki, igazi kellemes meglepetés volt. Vetélytársam a harmadik helyre kvalizott, így matematikailag én voltam a nyerő. Aztán a géphúzásnál újra mákom volt. (úgy látszik, amit a sors évközben elvett, azt most akarta visszaadni) Remek paripával vághattam neki a viadalnak, így a feladat adott volt. Amilyen gyorsan csak lehetett, el kellett szaladni a Többiektől. De az első 6-8 körben szenvedtem, mint malac a jégen. Olyan volt, mintha egy tankot vezettem volna. Nagyon nem akart kanyarodni a gépezet, ráadásul a gyors szakaszokban is erőtlennek éreztem. Aztán, mintha kicserélték volna, hirtelen nagyon megindult a gokart és sikerült ellógni az ellenfelektől. Olyannyira, hogy a verseny kétharmadánál már magam előtt láttam Gabit, Zsófit és a Többieket. Szerencsére megengedhettem magamnak azt a luxust, hogy egy kicsit lemaradok és figyelem az előttem lévő csatát. Felesleges lett volna, ha elkezdek arcoskodni a lekörözésekkel, nagyon szoros volt a mezőny és egy szerencsétlen mozdulattal simán a falba állhattam volna. Az utolsó 5-6 körben újra eltűnt a gumi és visszatért a szenvedés, de őszintén, marhára nem érdekelt:) Végig vigyorogtam az utolsó pár karikát és igen nagy boldogság öntött el, amikor engem intett le Karesz elsőként! A sors különös játéka, hogy a bajnokság legizgalmasabb pillanata, a /számomra/ legunalmasabb versenyt hozta. (bár a helyszínen még nem éreztem) De ezt egy cseppet sem bántam. 🙂 Csodás év volt egy igazi örömversennyel a végén. Köszönöm, hogy átélhettem! Gratulálok Gyuris Gabinak és Zsófinak a dobogóhoz!

II. helyezett – Gyuris Gábor

Először is megragadnám az alkalmat hogy gratuláljak mind a négy kategória bajnokának.

A saját versenyem bizonyos szempontból úgy alakult ahogy egyáltalán nem szerettem volna, ki akartam maradni a bajnokesélyesek küzdelméből. Na ez nem sikerült. Pont kettejük közé sikerült időmérőznöm a második helyre. Mivel pörgősre vettük a kvalit elmaradt a pálya jellegzetessége hogy a végén jó időmérőzni. Igazából nem voltam elégedett, mert úgy érzem meg lehetett volna a pole, szabadedzéseken ugyanezzel a géppel fél másodperccel gyorsabb voltam. A második repülő körömben nagyot hibáztam, így az dobós lett, az utána levő meg nem volt az igazi. Maradt az első köröm. A futamtól féltem mert kihúztam a mezőny leggyengébb gépét a 8-ast, amely a kigyorsításokon harmat gyengének bizonyult ill. pocsékul rajtolt. Ráadásként Bencének minden áron előznie kellett. Ezt az 1. körben meg is próbálta, de sikerült kivédenem így ő ráadásként bukott is egy helyet. Innentől kezdve csak kitekert nyakkal kartoztam a célig és védekeztem ha kellett. A gép hátulja nem tapadt, a fékek a végére elfogytak, erő meg sosem volt benne, de behozott engem a 2. helyen. Szetét már a rajt előtt tudtam hogy csak a célban foglyuk látni. Aki idáig elolvasta az vendégem egy bambira. Bocs hogy hosszú lett.

III. helyezett – Gaál Zsófia

Hamarosan…

 

II. kategória

A kategória második helyéért küzdő Szántó Tamás nem bízta a véletlenre. Hihetetlen kört produkálva, majdnem 3 tizedmásodperccel kvalifikált az első helyre, az idén remek formát mutató Molnár Tibor elé. Vincze András, idei legjobb időmérős helyezését elérve a harmadik rajtkockából indulhatott, Tibinél három ezreddel „lassabb” kört futva. Reich Balázs alig lemaradva a negyedik lett, akit egy kis hatásszünettel Propszt Roland követett. A mezőny legfiatalabb versenyzője Boldizs Bence, aki a hatodik rajtkockát harcolta ki. Csepregi Péter lett a hetedik. A mezőnyt az a Szabó János zárta, aki megnyerte az OAGB és a Hungarokart Center közös promócióját, amivel elindulhatott az AGB II. kategóriájában. Vitanov Tamás már biztos bajnoknak mondhatta magát, ezért nem indult el a futamon, inkább a hármas kategóriára koncentrált.

Sima rajtot követően az első kanyarban kezdődtek az izgalmak, ahol Reich Balázs és Boldizs Bence is körbeautózással próbálkozott, de egyikük sem tudott előrébb jönni. Korrekt rajt volt, a versenyzők nagyon vigyáztak egymásra. Már az első kör végén látszott, hogy a pole pozícióból induló Szántó Tamást szinte lehetetlen megfogni, eközben a nyolcas gokarttal köröző Molnár Tibor nagyon hosszú verseny elé néz. Pár kör elteltével a helyzet változatlan maradt. Szántó nagyon elhúzott, míg Molnár magabiztosan tartotta szinte az egész mezőnyt. Azt a mezőnyt, amely a pálya kanyargósabb részén teljesen összeolvadt, de a gyorsabb szakaszokon két vonattá osztódott. Az egyiket a már említett Molnár Tibor vezette a dobogó második legelőkelőbb fokáért, míg a hátulsó szerelvény Propszt Roland irányításával falta a köröket az ötödik helyen. A csendet Reich Balázs szakította meg, aki ügyesen kiszúrta a Vincze András által otthagyott rést a célegyenesre rávezető kanyarban. Előzése sikerrel járt és ezzel a harmadik helyre jött fel, a védekező Molnár Tibor mögé. A mezőny hátsóbb régióiban Boldizs Bence is hasonló manőverrel próbálkozott, de nem volt meg a lendület és vissza kellett sorolnia Propszt Roland mögé. Az események után kialakult egy kisebb űr a pilóták között, de pár kör múlva hamar összerázódott a csapat. Boldizs Bence fáradhatatlanul támadta Rolandot az ötödik helyért, a pálya középső részén egy pillanatra úgy tűnt, hogy sikerre is jár, de aztán övé volt a kedvezőtlenebb ív és ezt Csepregi Péter majdnem ki is tudta használni. Rendkívül korrekt összecsapás volt ez is, de pozíciócsere egyelőre nem következett be. Szántó Tamás eközben magányosan gokartozott az élen és már a verseny első harmadában kialakított egy félkörös előnyt. Átmeneti csend után a verseny feléhez közeledve újra „kicsi volt a rakás.”A pálya leghosszabb egyenese után Vincze András nagy lendületet nyert és beszúrt Reich Balázs mellé, aki a szituáció következtében hirtelen visszaesett a negyedik helyre. De a következő kanyarban vissza tudta előzni Propszt Rolandot, így újra dobogós helyen haladt. Ráadásul egy kör elteltével Vincze visszaengedte maga elé Balázst, mivel szabálytalannak érezte az előzést, így a sorrend megegyezett a két körrel ezelőttivel. Az egész esemény nyertese a második helyen haladó Molnár Tibor volt, aki lélegzetvételnyi szünetet kaphatott. De nem sokáig élvezhette a magányt, az üldözők hamar visszazárkóztak rá és minden kezdődhetett elölről. A mezőny egyetlen újonca, Szabó János is kitartóan próbálta legyűrni Csepregi Pétert, de egyelőre nem talált fogást rajta. Féltávnál Reich Balázs újabb manővert akart véghezvinni. A II. kategória kedvenc akció-pontján, a pálya középső felében található bal-jobb kanyarkombinációban belső ívre terelte a gokartját, de Molnár Tibor résen volt és megtartotta pozícióját. De az előzés sikertelensége miatt Reich kedvezőtlen íven találta magát, amit Vincze András ki is tudott használni, így ő volt a képzeletbeli dobogó harmadik fokán. Reich nem akarta annyiban hagyni ezt és azonnal vissza szeretett volna vágni, amivel egy érdekes dominó-effektus jött létre. Balázs a hosszú egyenes előtt külső ívre kényszerült, amit Propszt próbált meg kihasználni és a pálya első visszafordítójában fej-fej mellett fordultak el. De kanyarkijáratnál Roland került rossz ívre, amit Boldizs Bence próbált kihasználni és a következő kanyarban egymás mellett haladtak. A kanyar után Boldizsé volt a rosszabb pályarész, amitől Csepregi kapott „vérszemet” és a következő visszafordítóban sikeres előzést tudott bemutatni Bence kárára.  A végjátékhoz közeledve Boldizs újabb pozíciót veszített. Az első balos visszafordítót követően Szabó János tudott elmenni mellette. Az élen haladó Szántó Tamás eközben utolérte a mezőnyt, de nem akart beleszólni a pozíciókért folytatott csatába, ezért inkább lemaradt. Bence vissza tudta előzni Jánost a pálya utolsó visszafordítójában, pár körrel a verseny vége előtt, így újra a hetedik helyen állt. Az utolsó pár perc róluk szólt, oda-vissza előzgették egymást. De végül a kockás zászló lengedezni kezdett, és Szántó Tamásnak mutatta meg először magát, aki idei második győzelmével az összetett második helyen zárt. Molnár Tibor kihozta a maximumot és hibátlan versenyzést bemutatva a dobogó középső fokára állhatott fel, akit Vincze András kísért be. András ezzel az eredménnyel élete első AGB-s dobogójára állhatott fel. A további sorrend: Reich Balázs, Propszt Roland, Csepregi Péter, Boldizs Bence és Szabó János. A leggyorsabb kör személye körül nem lehetett kérdés. Szántó Tamás a négyes géppel 25,266-os köridőt ért el.

I. helyezett – Szántó Tamás

Az előző két szezonomban ugyanúgy 4-4 futamot sikerült megnyernem, idén azonban az idényzáró 12. futamra mindössze egyetlen futamgyőzelemmel érkeztem. Azzal a tudattal vágtam neki a hétvégének, hogy az előző évadok kitűnő eredményeivel szemben ezúttal bizony még az év végi pontversenyben a 3. hely is elúszhat, a 2. helyhez pedig bravúr, illetve szerencse is fog kelleni. Jelentem utóbbi forgatókönyv valósult meg. Az időmérőt idén másodszor az élen zártam, Csepregi Peti pedig talán csak a 7. helyről vághatott neki a futamnak. Így a szerencse és a bravúr is megvalósulni látszott az összetettbeli 2. hely eléréséhez. A futamon szerencsére nem kellett figyelnem senkire, mögöttem Molnár Tibi nagyon megfogta a mezőnyt. A verseny 1/3-ától azt néztem, hogy sikerül-e Csepregi Petinek olyan helyre érnie, hogy megtartsa az év végi 2. helyét, de nem sikerült neki. Megnyertem a futamot, és a leggyorsabb kör is az enyém lett. Utóbbi nem volt nagy teljesítmény, ugyanis én voltam az egyetlen a pályán akinek a verseny ideje alatt volt olyan köre, amiben nem zavarta senki. Kellett ez a győzelem így egy ínséges szezon zárásaként. Grat Molnár Tibinek ahhoz, hogy végigvédekezte és 2. helyen fejezte be a futamot. Illetve grat Vitanov Tominak a bajnoki címhez, és Csepregi Petinek is az összetettbeli 3.-hoz.

II. helyezett – Molnár Tibor

Az időmérőn Tomi hatalmas kört ment, már akkor sejtettem, hogy elől fog végezni. Nekem sikerült a 2. helyet megszereznem, Andris előtt egy hajszállal. Géphúzásnál sikerült a 8-as gépet kihúznom, és 2 perc múlva le is esett, hogy ezzel a géppel mintha lett volna valami szabadedzésen. És már emlékeztem is, hogy a jobbos kanyar után mintha elment volna az ereje. A 3-as kat futamát nézve Csáki Zoli is szenvedett a géppel, így gondoltam, hogy a versenyemen a védekezésen lesz a hangsúly. A rajtnál sikerült megtartanom a helyemet, és onnan kezdve Tomi el is lépett tőlem 2 kanyar alatt, én meg többet néztem hátrafelé mint előre. Igazából 2 helyen kellett észnél lenni nagyon. Izgalmas volt végig a csata, ami nagyon sportszerű volt. A végére nagyon elfáradtam, de sikerült hibátlanul a második helyen befutnom. Gratulálok Vincze Andrisnak az első dobogójához, Vitanov Tominak a kategória győzelemhez, és mindenkinek aki elindult. Jövőre nagy valószínűséggel a 85+ kg-osok táborát erősítem, remélem hasonló vagy még jobb eredményekkel.

III. helyezett – Vincze András

A szombati eredményeim némi önbizalmat adtak, de alapvetően a vasárnapi futamhoz is minden mindegy alapon álltam hozzá (természetesen titkon bíztam benne, hogy sikerül valami szép eredményt elérnem, mégiscsak a kedvenc pályámról van szó). Az időmérőm picit kapkodósra sikeredett, mivel elszámoltam magam, hogy mikor kerülök sorra. Amikor a nevemet kiáltották, azonnal rohantam a pályára, maszkot és a kesztyűimet a pálya szélére dobtam (ahol aztán a kesztyűm egyik párja jól eltűnt, ezúton is köszönöm a segítségét Karesznek, Tibinek és Józsinak a keresésben, Józsinak pedig külön köszönet, hogy meg is találta!:) Szerencsére egyetlen pók sem lakta be addig a kesztyűmet…:) ).

Szóval kapkodtam, nem akartam, hogy mások az én szétszórtságom miatt kerüljenek hátrányba, ezért nem is számítottam jó időre, úgyhogy nem kis meglepetésként ért, hogy végül mindkét kategóriában a 3. rajthelyet szereztem meg, melyek egyben eddigi legjobb OAGB-s rajthelyezéseim. A versenyre egy egész jó gépet sikerült kihúznom, de ugyanezt Molnár Tibi már nem mondhatta el magáról és mivel piszok jól védekezett, ezért mögötte kezdetét vették az izgalmak. Reich Balázzsal csatáztunk egy elég nagyot a 3. helyért, de végül sikerült visszaszereznem/megtartanom a 3. pozíciómat, ezzel megszereznem első OAGB-s dobogómat, aminek leírhatatlanul örülök. Ezúton is szeretném megköszönni Lencsés Bálintnak a tanácsokat, útmutatást, melyek nagyban hozzájárultak a hétvégi szép eredményeimhez! Gratulálok Szántó Tominak a győzelméhez, Molnár Tibinek a 2. helyezésért és a tökéletes védekezéshez, valamint Reich Balázsnak is a kemény és látványos csatáért, melyet egymással vívtunk, valamint Mindenkinek, aki ma eljött és versenyzett egy jót!

 

III. kategória

Mivel a pole pozíció és a nyolcadik rajtkocka tulajdonosa között kevesebb, mint 4 tizedmásodperc alakult ki, joggal nevezhetjük, hogy a legszorosabb időmérőt produkálták a 85 kilogramm felett induló srácok a vasárnapi versenyeket tekintve. Topor Kálmán örülhetett a legjobban, mivel övé volt a leggyorsabb idő, de Lencsés Bálint sem szomorkodhatott, a második rajthely átmenetileg bőven elegendőnek bizonyult, hogy megszerezze élete első AGB-s bajnoki címét. A képzeletbeli dobogó harmadik tagja, a kettes kategóriához hasonlóan Vincze András volt, aki a bajnoki csata másik tagját, Vitanov Tamást előzte az időmérőn. A további sorrend: Dudás Bence (5.), Csáki Zoltán (6.), Rátkai János (7.), Szetei Gergely (8.) és Németh Attila (9.)

Az élmezőny első öt tagja nagyjából egyforma ritmusban rajtolt el, ők egymás mögé sorakoztak fel. De Csáki Zoltán a hatodik helyen a lassú gokarttal egy kissé beragadt, és ezt a hetedik helyről startoló Rátkai János egyből ki tudta használni. A negyedik helyen haladó Vitanov Tamás rögtön jelezte, hogy mindent megpróbál a bajnoki címért és keményen ostromolni kezdte Vincze Andrást a harmadik pozíció megkaparintásáért, de nem talált rajta fogást. Az élen álló Topor Kálmánt szorosan követte Lencsés Bálint, akik egy kissé leszakították magukról a mezőny többi tagját. Mögöttük Vincze András haladt, de Vitanov Tamás és a többiek árnyékként követték. A verseny elején, a kilencedik helyen haladó Németh Attila hibázott és a pálya első balos visszafordítója előtt megforgott, így jókora hátrányban találta magát a többi versenyzőjével szemben. Az ötödik kör után a Topor-Lencsés kettős tovább növelte a távolságot, a harmadik Vincze előtt, akinek Vitanov és Dudás ellen kellett védekeznie. Mögöttük egy lélegzetvételnyi szünettel a Rátkai János-Csáki Zoltán-Szetei Gergely hármas haladt, de Rátkai szépen lassan elnyúlt Csákiéktól és lopta a távolságot a dobogóért küzdő hármas felé. A kilencedik helyen Némó haladt, magányosan körözve. Így haladtak a versenyzők egészen a tízedik körig, amikor is egy előzésre került sor. Vitanov Tamás a pálya utolsó kanyarjában pozíciót nyert Vincze András kárára, aki ezzel a negyedik helyre esett vissza, Dudás Bence elé. Ezután páros csaták alakultak ki a páratlan számú pozíciókért. A legelőkelőbb helyen Topor Kálmán és Lencsés Bálint meccselt, a harmadikért Vincze András próbált visszavágni, a bajnoki címért küzdő Vitanov Tamást izzasztva ezzel, míg az ötödiken Dudás Bence védekezett Rátkai János ellen. A hetedik helyért Csáki Zoltán és Szetei Gergely csatázott. A verseny feléhez közeledve a Vitanov Tamás-Vincze András kettős hirtelen magasabb sebességi fokozatba kapcsolt és pillanatok alatt ledolgozták azt a 7-8 méteres hátrányt, amit a verseny elején kaptak Toporéktól. Eközben Rátkai megelőzte Dudás Bencét, így már az ötödik helyen gokartozott és megvolt az esélye, hogy felzárkózzon az élen álló négyes fogatra. A Chucky-Szete páros is gyűrte egymást, de itt nem történt pozíciócsere. Továbbra is Topor Kálmán vezette a versenyt, aki pár méteres előnyt szerzett a védekező Lencsés Bálinttal szemben. Aztán Vitanov újabb előzéssel emelte a kategória színvonalát. Ügyesen kiszúrta a boksz előtti kanyarban kialakult rést és bár agresszív, de szabályos előzést mutatott be Lencsés Bálint kárára. De Bálintnak a harmadik hely is elég lett volna a bajnoki cím megszerzéséhez, ezért nem vállalt kockázatot egy visszatámadással. Az ötödik helyen haladó Rátkai János eközben jó tempót diktálva, szépen lassan megérkezett Vincze András mögé. Tamás hamar utolérte Kálmánt a csatázhatott az első helyért, ami tekintve, hogy a negyedik rajtkockából indult, egy remek teljesítmény volt. Ráadásul előznie is sikerült, amivel az átmeneti dobogó legfelső fokán találta magát. A további körökben Lencsés Bálint és Csáki Zoltán védekezése tartotta fenn a futam általános izgalmi állapotát, de pozíciócsere már nem történt a verseny során. Vitanov Tamás magabiztos győzelmet aratott, de a végelszámolásban meg kellett elégednie az összetett második hellyel. A hármas kategória idei bajnoka Lencsés Bálint lett. Teljesítménye magáért beszélt, mivel két kihagyott futammal is bajnok tudott lenni. Topor Kálmán, a Hungarokartos második helyével az összetett ötödik pozícióban zárt. A futam további sorrendje: Vincze András, Rátkai János, Dudás Bence, Csáki Zoltán, Szetei Gergely és Németh Attila. A futam leggyorsabb köre itt is a győztes nevéhez köthető, (25,061).

I. helyezett – Vitanov Tamás

A bajnoki cím elnyeréséhez győznöm kellett, míg Lencsés Bálintkának tizedikként kellett volna célba érnie (kilenc nevező esetén nehezen sikerült volna neki ez a bravúr).

Csáki Zoli megtette azt a szívességet, hogy rosszabb időmérőt produkált, mint én és így az összetett második helyemet nem veszélyeztette. Az időmérőn csak a negyedik helyet sikerült megszereznem. Elrajtoltunk és ment a vonatozás, de éreztem, hogy jól szalad a szekér, van keresnivalóm. Ez az érzésem valóra vált, mert szépen egyesével megelőztem az előttem rajtolókat. A negyedik helyről rajtolva az élen találtam magam és a leintésig így is maradt, tehát győztem. (Megtettem mindent a bajnoki cím elnyeréséhez, sajnos Bálintkának nem sikerült a tizedik helyett megszereznie ) Ez a verseny a legsikeresebb és emlékezetesebb ebben a szezonban. Szép zárása ennek az évadnak.

Gratulálok minden résztvevőnek!

II. helyezett – Topor Kálmán

Hamarosan…

III. helyezett – Lencsés Bálint

2. helyre kvaliztam, előttem Kálmi, mögöttem Jenson Vincze Andris, mögötte Vitanov Tomi. Ketteskével a második helyről…hmm. izgi. Tudtam tartani Kálmit, de egyszerűen elmelegedtek az első gumik. Megérkezett Tomi és kikerült, aztán Kálmánt is megelőzte és megnyerte a futamot. Nekem maximálisan elég volt a 3. hely, ezzel megszereztem életem első OAGB-s bajnoki címét. Jó érzés mindez, de valahogy az első AGB-s győzelmemnek jobban örültem. Vagy lehet, hogy még nem fogtam fel mi is történt:) gratulálok Tominak is, Ő is hihetetlen nagy teljesítménnyel küzdött a bajnoki címért. ( lásd hungaroring,batta rev…) Es természetesen gratulálok mindenkinek, aki rajthoz állt ebben a rendkívül erős mezőnyben ( 2. futam: hungarokart:9 bajnok!) Köszönöm mindenkinek aki támogatott ebben:)

 

IV. kategória

Nyuka Gábor nem ijedt meg az esélyesség terhétől. Több mint másfél tizeddel jobb kört ment, mint a második Csáki Zoltán, aki csupán két ezreddel utasította maga mögé a másik bajnokesélyest, Topor Kálmánt. Izgalmas véghajrá ígérkezett a 95 kilogramm feletti versenyzők között. Pribilinszky Zoltán érte el a negyedik legjobb időt, akit Kovács György és Somogyi Tamás követett. A további sorrend: Bernula István (7.), Németh Attila Némó (8.) és Jehovai Norbert (9.)

Az első hármas gyakorlatilag ugyanabban a pillanatban engedték el a féket a rajtnál, de mögöttük igen mozgalmas start zajlott le. Somogyi Tamás az ominózus nyolcas gokarttal lassan gyorsított ki, amit a hetedik helyről rajtoló Bernula István kis híján előzésre váltott, de Tamás sikeresen elhárította a támadást. Ezzel Bernula átmenetileg lendületet vesztett, amit a Németh-Jehovai páros próbált kihasználni a visszafordítóban, de végül a sorrend változatlan maradt. Nyuka Gábor és Csáki Zoltán – külön csatát folytatva – lassan elhúztak az üldözőbolytól, míg Topor Kálmán védekezésre kényszerült Pribli és Kovács György előtt. A hatodik helyen Somogyi Tamás haladt, akit Bernula István árnyékként követett. A sort Némó és Jehovai Norbert zárta a nyolcadik és a kilencedik pozícióban. Féltávhoz közeledve az állás a következőképpen alakult: Nyuka Gábor útban volt élete első AGB-s címe felé, akit egy 3-4 másodperces hátránnyal Csáki Zoltán követett. Topor Kálmán a képzeletbeli dobogó harmadik fokán állt. Őt Pribilinszky Zoltán követte, Kovács Györggyel egyetemben. Zoltánnak igen nehéz versenye volt, mivel olykor támadott, máskor Gyuri ellen kellett szűkről szűkre fordulnia. Somogyi Tamás magabiztosan tartotta maga mögött a hetedik helyezett Bernula István, míg Németh Attila és Jehovai Norbert látványos csatát folytatva, oda-vissza előzgették egymást a futam során. Topor később el tudott lógni Pribilinszkyéktől, így a vonat kétfősre zsugorodott. Az élen a két Kartfanatics-os gokartos között körönként 1-2 méterrel folyamatosan növekedett a távolság, így Nyuka egyre közelebbinek érezhette a bajnoki cím megszerzését. A verseny hátralevő részében páros csaták zajlottak le a negyedik (Pribilinszky Zoltán – Kovács György), a hatodik (Somogyi Tamás – Bernula István) és a nyolcadik (Németh Attila Némó – Jehovai Norbert) helyekért. De a leintéskor Nyuka Gábor mosolya volt a legnagyobb, aki pole pozícióval, győzelemmel és leggyorsabb körrel ünnepelhette első AGB-s bajnoki címét, a tavalyi bajnok Csáki Zoltán előtt célba érve. A dobogó harmadik fokára Topor Kálmán állhatott fel, aki korábbi bajnoki címével, valamint a tavalyi és az idei összetett második helyével az AGB Fernando Alonsojának is mondhatnánk. Ráadásul Kálmánt az ág is húzta, mivel a mérlegelés után a Szervezők hátrasorolták súlyhiány miatt. Az így kialakult további sorrend a következő lett: Pribilinszky Zoltán (3.), Kovács György (4.), Somogyi Tamás (5.), Bernula István (6.), Németh Attila Némó (7.), Jehovai Norbert (8.) és Topor Kálmán (9.). Gaba a 24,975-ös körével nemcsak a kategória leggyorsabbjának bizonyult, hanem a versenynap leggyorsabb körét is ő szolgáltatta, ami finoman szólva is bravúrosnak számít.

I. helyezett – Nyuka Gábor

A HungaroKart zárta az évet és természetesen úgy készültem,hogy oda mindenképpen nyerni megyek. Ennek megfelelő már a G1 előtt és a G1 után is elfogyasztottam 1-1 napijegyet 😀 A versenyre tudtam,hogy nagyon fel fogja magát szívni a Kálmán és a Zoli! Az időmérő jól sikerült,bár nem nagyon éreztem a 3-as gépet,eléggé csúszkált és nem volt nehéz hibázni vele. Nagyon örültem,hogy összejött a pole,hiszen nehéz itt előzni. Szerencsére kihúztam az egyik legjobb gépet,így el tudtam szakadni Chuckytól,így igazából az év legnyugodtabb versenye volt számomra! Köszönöm mindenkinek ezt az évet! Fantasztikus csaták voltak,rengeteg izgalom,nem alvás stb. de megérte! Köszönöm a szervezőknek is az egész évet, várjuk az új gépeket! 😀

II. helyezett – Csáki Zoltán

Az időmérőm most se sikerült tökéletesre, de arra jó volt, hogy a 3. Kálmánt két ezreddel megcsípjem. Gaba másfél tizedje az itt és most elég távolinak tűnt. Mivel az első két helyről kihúztuk a két legversenyképesebb gépet, Kálmán pedig egy gyengébbet így Gaba már félig a zsebébe érezhette a bajnoki címet. A futam előtt eldöntöttem, hogy most nem akarok belemenni semmi kétes kimenetelű dologba, bár ha közelebb értem volna, akkor szívesen megszorongattam volna az új bajnokot! A hátsó lassú rész utáni kigyorsítást jobban szerette az ötös gép, így csak annyi örömöm maradt, hogy amikor egyszer túl szűkre vettem az egyik kanyart és belassított a fal kigondoltam, megviccelem Gabát. Beáldoztam azt a kört és a következőmben megfutottam a leggyorsabb körömet. Gaba meglepődött mivel ő is végig figyelte a kijelzőt, és mikor látta hogy nem vagyok közel, ő is dobott egy gyors kőrt. Nem volt értelme tovább erőltetni így szépen begurultunk egymás után elől a 2012 bajnok, majd a 2011-es és harmadiknak a 2010-es 95+-os. Kár hogy a dobogóra nem állhatott fel Kálmán (mivel nem volt meg a súlya.) “Pedig remek verseny volt ” Gratulálok még egyszer mindenkinek! Díjkiosztóig pedig jöhet a statisztikák elemzése…..

III. helyezett – Pribilinszky Zoltán

Egy régi helyszínen egy számomra új vonalvezetésű pálya várt vasárnap reggel, egy olyan versenyen, amely nekem már tulajdonképpen tét nélküli volt. A szabadedzéseken úgy éreztem,hogy nem lesz itt baj, egész jó köridőim voltak, bár nálam a probléma mindég az időmérő környékén kezdődik. De most sikerült azt az időt megfutnom, amit a szabadedzéseken is. Szinte minden versenyen 2, 3 tizeddel gyengébbet teljesítek, mint amit tudok. Ezért most elégedett voltam a negyedik hellyel, ahonnan a versenynek nekiindultam. Start után megpróbáltam tapadni Kálmánra, ami többé kevésbé sikerült is, de mögöttem Gyuri nagyon jött, így nem nagyon mertem semmi kockázatot vállalni. Egyre többet és többet kellett hátra figyelnem, minek következtében Kálmi lelépett. Ezután már csak arra figyeltem, hogy tartsam a pozíciót. Nehéz volt, mert Gyuri nagyon nyomott, de végül sikerült behoznom a gépet a negyedik helyre. A mérlegelés után szóltak, hogy enyém a dobogó, mert Kálmánnak sajnos nem volt meg a súlya. Sajnáltam, mert az ember nem így akar dobogóra kerülni, de a szabály az szabály. Összességében nem zártam sikeres évet, hiszen egyel visszább csúsztam a táblán a múlt évhez képest, de a legjobbaktól nem szégyen kikapni. Megtiszteltetés velük versenyezni, és nem lennék az aki vagyok ha nem jönnék vissza jövőre azért, hogy ne próbáljam meg őket jól seggbe rúgni!

 

Bár a bajnokság véget ért, a gokartra éhes versenyzők megtalálhatják számításaikat a következő idény kezdete előtt is. A téli uborkaszezon áthidalására immáron második éve megrendezésre kerül az AGB Winter Cup sorozata, amelynek első állomása egy megbízhatósági verseny keretében kerül megrendezésre december 15.-én és 16.-án a G1 Kart Centerben. A Díjkiosztó időpontja 2013. január 5.-én lesz ugyanitt

 

*Vincze András írásával

Szerző: Szete