HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK
HCK 9. futam összefoglaló – Hungaroring rev.

HCK 9. futam összefoglaló – Hungaroring rev.

Az idei évben másodszor látogatott el a mezőny a legendás hungaroringi versenypályára, ahol a Hungaroring Kart Center gokart pályája adott otthont a Hobby Cart Kupa sorozat kilencedik állomásának, ezúttal fordított irányba. Ugyan a szűk vonalvezetésű pálya első ránézésre nem rejtett magában sok előzési lehetőséget, a versenyzők már az első futamokon cáfolták ezt a tévhitet, és mindegyik kategóriában izgalmas adok-kapoknak lehettünk szemtanúi, ahol az időmérőn elért helyezés nem feltétlen jelentett egyet a verseny végeredményével. Az izgalmas összecsapások írott kivonatát a lenti sorokban találhatjátok.

 


 

Light kategória

 

Szoros időmérőt tudhat maga mögött a hatfős light kategória mezőnye, melyet végül Nagy Marcell nyert, egyszersmind megszerezve ezzel pályafutása első HCK-s pole pozícióját. A második helyre kvalifikáló Kacskovics Krisztián mindössze 13 ezreddel maradt el a legjobb időtől, de ami ennél is fontosabb, hogy bajnoki riválisa, Schmickl Balázs elé tudott kerülni, aki a harmadik rajthelyről várhatta a verseny megkezdését. A mezőny második fele Keceli Tivadar, Walter Gergő és Hange László sorrendben állhatott fel a rajtrácsra.

02-lightMár a rajtot követően felborult a sorrend, hiszen miközben Schmickl Balázs megpróbált helyet találni magának Kacskovics Krisztián mellett, a gumifalra szorulva tempót veszített és az utolsó előtti helyre esett vissza, néhány kanyarral később pedig Keceli Tivadar és Kacskovics Krisztián cseréltek helyet. A light kategória aranykorát idéző csatáknak köszönhetően, Nagy Marcellnek sikerült némi előnyt kiautóznia, mely azonban apránként elolvadni látszott, ahogy Kacskovics visszavette pozícióját Kecelitől, a verseny első harmadában. Köszönhetően Keceli Tivadar és Walter Gergő ádáz küzdelmének, rövidesen Schmickl Balázs került pozícióba és egy helyet javítva folytatta a menetelést a dobogó felé. Az élen haladó Nagy Marcellnek a verseny felénél fogyott el teljesen az előnye, és kényszerült védekező szerepbe a mögé megérkező Kacskovics Krisztiánnal szemben, akinek néhány próbálkozás után sikerült az élre állnia. Marcell több körön keresztül próbálta, nagyon kemény támadásokkal visszavenni helyezését, de Krisztián állta a sarat és néhány körrel később maga mögött hagyva versenytársát, saját tempóját autózva száguldott első HCK-s győzelme felé. Kettejük párharcának a kiélezettségét mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy a mögöttük összerázódó mezőnyben Schmickl Balázs tudta megelőzni Keceli Tivadart, mellyel már az ideiglenes dobogó legalsó fokán száguldhatott. A második helyre visszaeső Nagy Marcell olyannyira sietett utolérni az időközben egyre nagyobb távolságot kiépítő Kacskovics Krisztiánt, hogy amikor egy, az összevont futamok miatt „B” döntős versenyzőt körözött volna le, akkor túl rövid féktávval próbált előzni, ettől a kerekei blokkoltak és a gumifalba állva, végül csak az utolsó előtti helyre tudott visszatérni.

A verseny leintéséig még Walter Gergőtől láthattunk egy előzést, ez azonban lökésből származott, ezért a leintést követően visszasorolták Keceli Tivadar mögé. A futamot végül Kacskovics Krisztián nyerte, megszerezve ezzel első győzelmét a bajnokságban, a második helyre Schmickl Balázs kapaszkodott fel, Keceli Tivadar pedig a dobogó bronzfokára állhatott fel. A befutó további sorrendje: Walter Gergő (4), Nagy Marcell (5) és Hange László (6). A verseny leggyorsabb körét a futamgyőzelmet szerző, Kacskovics Krisztián jegyezte a 6-os gokarttal, ideje pedig 29,350 lett.

Nyilatkozatok

00_light-topSchmickl Balázs (2. hely):

“A szabadedzéseket alatt minél több gokarttal próbáltam “összeszokni”, de sajnos az időmérőre pont olyat sikerült kapnunk, amivel nem mentem előtte . A rajt első pillanatait kihasználva megpróbáltam javítani az elégedettségre nem éppen okot adó időmérős helyezésemen, de balul végződött a dolog: nemhogy előre nem jutottam, de sikerült 2 helyet visszaesnem – talán egy jó oldala lett az esetnek, hogy a harci kedvemet erősen felpörgette, amire a rendkívül fordulatos és izgalmakat folyamatosan szállító versenyen nagy szükségem is volt. Ennek és persze a jó szerencsének is köszönhetően sikerült beérni a második helyen, amivel az előzményeket tekintve mindenképpen elégedett lehetek. Gratulálok a többieknek, köztük is kiemelten Krisztiánnak az első győzelméhez, amit olyan régóta várt már. Találkozunk Battán, készüljetek”

 


 

Lány kategória

 

A lányok legutóbbi versenye ugyan elmaradt, de a Hungaroringre már újult erővel és új arcokkal álltak rajthoz. Bozó Katalin magabiztos előnnyel szerezte meg a kategória pole pozícióját, mellőle fő riválisa, Csáki Tímea indulhatott, a második sorból pedig György Anett és az újonc Németh Zsuzsanna várhatták a verseny megkezdését. Mártai Cintia az ötödik legjobb időt futotta meg, a hetedik helyről induló Fazekas Kittit pedig két újonc fogta közre, Nagy Zsófia és Bíró Zsóka sorrendben.

02-lanyMár a rajt pillanatában egy helycserét láthattunk, hiszen az ötödik helyről induló Mártai Cintiának sikerült megelőznie Németh Zsuzsannát, valamint Fazekas Kitti jött fel a 6. helyre, megelőzve ezzel az előle startoló Nagy Zsófiát. Miközben az élen haladó Bozó Kata körről körre növelte előnyét, addig mögötte, a dobogó második fokáért egy igen komoly párharc bontakozott ki Csáki Tímea és György Anett között, de hátrébb sem pihentek a versenyzők, amitől egy klasszikusnak mondható lány kategóriás verseny kezdett körvonalazódni. A leglátványosabb csatát kétségtelenül Mártai Cintia és Németh Zsuzsanna vívták, mely azonban szomorú véget ért, hiszen a helycsere következtében Cintia a gumifalba szorult és további két helyet veszítve, az utolsó előtti helyre esett vissza. Nem sokkal később a Fazekas-Nagy rangadó érkezett döntő pillanathoz, mely azonban hasonlóan rút véget ért, hiszen Kitti a külső ívre szorulva eltalálta a gumifalat, és egy körrel később feladni kényszerült a küzdelmet. Mindeközben a gumifalas kitérője után, Mártai Cintia megrázta magát és egyre nagyobb elánnal zárkózott fel az előtte haladó Nagy Zsófiára, mely tempóbeli különbséget a verseny második felében sikerült egy előzésre beváltania, amivel visszatért rajtpozíciójába, az ötödik helyre.

A verseny utolsó körei a helycseréket igen, az izgalmakat azonban egyáltalán nem mellőzték, hiszen a második helyért zajló Csáki-György összecsapás egészen a kockászászlóig szállította az izgalmakat. A versenyt végül Bozó Katalin nyerte, aki a rajttól egészen a célig egy pillanatra nem adta ki a vezetést a kezei közül, a dobogó második fokát pedig Csáki Tímea szerezte meg, akit György Anett kísért be a célba, megszerezve ezzel a pódium bronzfokát. A befutó további sorrendje: Németh Zsuzsanna (4), Mártai Cintia Gréta (5), Nagy Zsófia (6), Bíró Zsóka (7) és a versenyt idejekorán befejezni kényszerülő Fazekas Kitti (8). Mesterhármassal zárva a kategória versenyét, a versenyben futott leggyorsabb kör is Bozó Katalin neve mellé került, melyet a 10-es gokarttal teljesített és ideje 29,479 lett.

 

Nyilatkozatok

 

02-lany-topBozó Katalin (1. hely):

“A verseny reggelén dőlt el, hogy tudok-e indulni a ringen. Szerencsére meg tudtam oldani a kijutásom és egy eredményes versenyhétvégét tudhatok a hátam mögött rajt-cél győzelemmel. Gratulálok a többi versenyzőnek!”

György Anett (3. hely):

“A hungaroringi pálya nem tartozik a kedvenceim közé , ennek ellenére az egész nap folyamán sikerült egész jó köridőket összeraknom. Az időmérőt is jónak éreztem , a legjobb időmmel a harmadik helyet sikerült megszereznem . A rajt után sikerült megőriznem a pozíciómat és ez a verseny végéig így is maradt. Gratulálok a többieknek is !”

 


 

I. kategória

 

Az összesen 10 indulót felvonultató 1-es kategória időmérőedzésének a végén Naményi Gergely örülhetett a legjobban, hiszen 73 ezreddel előzte meg a második helyre kvalifikáló Csóka Ferencet és szerezte meg ezzel a kategória pole pozícióját. A második sorba Csernik Csaba és Nagy Milán álltak fel, majd Miklósi Tibor, Virágh Péter, Bozzai Dávid, Kis Gábor, Simon Péter és Bajkai András következtek.

02-1Talán az összes kategória közül az egyes kategóriában láthattuk a legkiegyensúlyozottabb és legfegyelmezettebb összecsapást, mely egy sima rajttal vette kezdetét, ahol Simon Péternek sikerült Kis Gábor elé kerülnie. Miközben az élen Naményi Gergely egyre nagyobb előnyt épített ki magának, addig Csóka Ferencnek okozott komoly fejtörést az őt támadó Csernik Csaba, akinek az első körökben, átmenetileg sikerült is megszereznie a második helyet Ferenctől. A mezőny végén sem pihentek a versenyzők, hiszen Bajkai András néhány körön belül két helyet is javított, amikor elsőként Kis Gábort, majd Simon Pétert is sikerült maga mögé utasítania, mellyel a 8. helyre jött fel. Nem sokkal később Simon Péter újabb pozíciót veszített, hiszen Kis Gábor követelte vissza a rajt során elvesztett pozícióját és szerezte meg a 9. helyet, hogy aztán üldözőbe vehesse Bajkai Andrást. Ugyan Csóka Ferenc a verseny elején elvesztette a második helyét, de kétségtelenül a lehető legjobban alakult számára a futam, hiszen Csernik Csaba nemcsak az élen haladó Naményi Gergely tempóját tudta tartani, hanem körről körre faragva hátrányából, támadási közelségbe került Gergő mögött, mellyel törvényszerűen rázta össze a mezőnyt maga mögött, tálcán kínálva ezzel az előzési lehetőségeket az őt üldöző Csóka Ferinek. Csóka szinte az első kínálkozó alkalmat kihasználta, és visszaszerezve második helyét, nemcsak növelni tudta előnyét Csernikkel szemben, hanem lépést tartva az élen haladó versenyzővel, komoly fenyegetést jelentett Naményi futamgyőzelmére nézve. Néhány körrel később, Kis Gábor mutatott be egy sikeres előzést Bajkai András ellen, mely egyben a kategória utolsó helycserés támadása is volt.

Hiába tehát Csóka Ferenc igyekezete, a kiélezett Nagy-Miklósi, valamint a Virágh-Bozzai párharcok, a kockászászló belengetéséig nem került sor újabb helycserére, így a futamot, a rajt-cél győzelmet szerző Naményi Gergely nyerte, akit Csóka Ferenc kísért át a célvonalon és fel a dobogóra, a harmadik helyet pedig Csernik Csaba tudhatta magáénak. Az egyes kategória befutójának a további sorrendje: Nagy Milán (4), Miklósi Tibor (5), Virágh Péter (6), Bozzai Dávid (7), Kis Gábor (8), Bajkai András (9) és Simon Péter (10). A verseny leggyorsabb körét a harmadik helyen célba érő, Csernik Csaba futotta meg, melyet a 8-as gokarttal teljesített és ideje 28,956 lett.

 

Nyilatkozatok

 

02-1-topCsóka Ferenc (2. hely):

“A Hungaroringen rendezett futamok mindig speciálisak a számomra. Egyrészt a hely különleges hangulata miatt, másrészt, mert életem első HCK-s versenye is itt volt.

Az egész nap a kettes számról szólt nekem. Két éve versenyeztem itt először, a 2-es számú géppel a második helyről vártam a rajtot.

A futam elején Geri meglépett egy kicsit, és Csaba is gyorsabb volt mint én. A célegyenes végi bal kanyart nem védtem rendesen, Csaba meg is előzött. Pár körrel ezután kezdett megjönni a tempóm, és kis távolságból, de tudtam követni az élen haladókat. Csaba ugyanott akarta megelőzni Gerit, ahol engem is. Geri azonban jobban zárta a szöget mint én, így az előzés sikertelen volt. Csabának nagyot kellett fékeznie, ami miatt megcsúszott, és amíg próbálta a gépét összeszedni, addig én elmentem mellette. A futám hátralévő részében végig tudtam tartani a lépést Gerivel. Az egyenesekben Ő volt gyorsabb, a kanyargós részeken pedig én. A célba is így érkeztünk, szorosan egymás után.

Számomra ez volt az idei év eddigi legjobb versenye, izgatottan várom a szezon hajráját! Gratulálok Gerinek, Csabának és a többieknek is!”

Csernik Csaba (3. hely):

“Az időmérő eredményemmel elégedett voltam, bár csak a 3. helyre volt elég. Versenyen az első körben már éreztem, hogy jó verseny lesz. A gumi is és a végsebességem is nagyon jó volt. A 3. körben a végsebességet kihasználva megtudtam előzni Ferit. A következő körökben ledolgoztam Gerivel szembeni 2-3 másodperces hátrányomat és támadni kezdtem. Mint utólag kiderült elsiettem. Ugyanott próbáltam megelőzni ahol Ferit is viszont most nem volt meg az a távolság amivel simán előztem volna. Picit összeakadtunk Gerivel amiből én húztam a rövidebbet és egy pozíciót vesztettem. Ismét egy tanulságos verseny volt! Gratulálok Gerinek és Ferinek!”

 


 

II. kategória

 

A szombati nap legszorosabb időmérőjét a 2-es kategória mezőnye produkálta, ahol ezúttal 17-en mérettették meg magukat és Balogh István bizonyult a leggyorsabbnak, aki 11 ezreddel előzte meg a második helyről induló Vincze Andrást. Halász Péter, Porcs-Makkay Ákossal osztozott a második soron, előbbi 25, utóbbi 30 ezredes hátrányt könyvelt el a pole-hoz képest, de a harmadik sorból induló Neudert Norbert és Miklósi Tibor is éppen csak egy hajszállal csúszott 1 tizeden kívülre. Horváth Norbert a hetedik legjobb időt autózta, majd Fehér Tamás, Klenovszki András, Bleszák Tibor, Csizmadia Tamás, Kollár Attila, Katona Kristóf Győző sorrendben követték egymást a versenyzők, az „A” döntő rajtrácsán. A kettes kategória „B” döntőjében Szemerey Viktor, Antal Lóránt, Kovács Timur és Vígh Levente (Levente eredetileg a 11. időt szerezte meg, a mérlegelés során azonban nem érte el a minimális súlyhatárt) sorrendben álltak fel a versenyzők a rajtrácsra.

02-2Már a kategória rajtja sem sikerült unalmasra, ahol a nagy torlódások közepette Porcs-Makkay Ákos próbált elmenni Halász Péter mellett, azonban a gumifalra szorulva pozíciót vesztett az őt üldöző Neudert Norberttel szemben. Jól jött ki az első körös adok-kapokból Katona Kristóf is, aki két helyet javítva rajtpozícióján száguldott tovább a kettes kategória versenyén. Az élen haladó Balogh István alatt szemmel láthatóan nem úgy muzsikált a technika, ahogy azt szerette volna, és végigvédekezve az egész versenyt, izgalmas vonatot húzott maga mögött, ahol a dobogósok mögött gyakran cseréltek pozíciót a versenyzők. A verseny első felében Porcs-Makkay Ákos és Miklósi Tibor csaptak össze, ahol nemcsak Tibor előzte meg Ákost, hanem az így keletkezett résen Horváth Norbert, valamint Fehér Tamás is elmentek mellette. A folyamatosan változó erőviszonyokban nem sokáig maradt ez a sorrend, hiszen néhány körrel később a Miklósi-Horváth összecsapás eredményeként Porcs-Makkay Ákos tudta visszaelőzni Fehér Tamást. A verseny felénél Halász Péter próbálta körbeautózni a védekező szerepbe kényszerülő Vincze Andrást, a manővert azonban nem sikerült befejeznie, viszont a mögötte összerázódó mezőnyben Neudert Norbert két helyet is veszített, ahogy Miklósi Tibor és Horváth Norbert is elmentek mellette. A verseny második felében Fehér Tamás pörgött ki féktávon a pálya belső részéről kivezető kanyar bejáratán, de szerencséjére külső segítség nélkül tudott visszatérni a pályára, Bleszák Tibor mögé és Csizmadia Tamás elé. Nem sokkal később Miklósi Tibor kudarcba fulladt próbálkozása után Horváth Norbert került pozícióba és jött fel a negyedik helyre, 3 helyet javítva ezzel a rajtpozícióján, miközben Neudert Norbertet Porcs-Makkay Ákos előzte meg. Horváth Norbert és Miklósi Tibor párharca itt még nem ért véget, hiszen néhány körrel később ismét helyet cseréltek, miközben Norbertnek fél szemmel a felzárkózó Porcs-Makkay Ákosra kellett odafigyelnie. Horváth nem hagyta annyiban a negyedik helyének elvesztését, és a verseny utolsó körében, egy külső ívről indított támadással, lényegében körbeautózta Miklósi Tibort, miközben Fehér Tamásnak sikerült még fogást találnia Bleszák Tiboron és jött fel a 10. helyre.

A hatalmas összecsapásokat és izgalmakat szállító kettes kategória „A” döntőjét végül a hibátlanul védekező Balogh István nyerte, akit Vincze András és Halász Péter követtek a dobogó második és harmadik fokán. A befutó további sorrendje: Horváth Norbert (4), Miklósi Tibor (5), Porcs-Makkay Ákos (6), Neudert Norbert (7), Klenovszki András (8), Katona Kristóf Győző (9), Fehér Tamás (10), Bleszák Tibor (11), Csizmadia Tamás (12) és Kollár Attila (13). A kategória „B” döntője sem nélkülözte az „A” döntő izgalmas összecsapásait, melyet végül a 4. helyről induló Vígh Levente (14) nyert, megelőzve ezzel Szemerey Viktort (15), Antal Lórántot (16) és Kovács Timurt (17). A leggyorsabb kört az 1-es gokarttal száguldó Neudert Norbert jegyezte, ideje 29,691 lett.

 

Nyilatkozatok

 

02-2-top

Balogh István (1. hely):

“A kedvenc pályám. Életem első győzelmét itt szereztem 2 éve, amikor még elkezdtem gokartozni…. A mostani IV, és III kategória időmérője után ismét ugyanúgy éreztem magam, mint régen… (kezdő), nem tudom mi történt, de nagyon rossz időket mentem, így a nagy bánatom közepette megpróbáltam nagyon koncentrálni a 2-es időmérőjére, és valahogy össze is jött a pole… A verseny elég kínlódós lett, a kihúzott gépem végsebessége sehol nem volt, cserébe gyorsulni is alig akart, de legalább kanyarodni sem lehetett megfelelően, (Attys nem panaszkodni akarok), úgyhogy a versenyen inkább a fékpedálon álltam, hogy ne hibázzak.. A mögöttem lévőek szívesen megelőztek volna, úgyhogy tényleg a 30-ból 29-et aktív védekezéssel töltöttem, majd végül a rajtpozíciómnak megfelelően tereltem be a gépet a célba. Jó meccs volt!”

Vincze András (2. hely):

„Sajnos az elmúlt versenyek szerencsétlenségei lassacskán maguk alá temették minden reményemet arra, hogy idén bajnok lehessek, de még arra is, hogy egyáltalán a TOP 3-ba végezzek. Egy célom volt, ez pedig az, hogy a ringről távozva életben tudjam tartani bajnoki reményeimet, melyet sikerült teljesíteni. Egész nap jól ment a pálya, nagyon élveztem a fordított irány lendületességét, időmérőn sikerült egy nagyon jó kört összeraknom, sokáig úgy tűnt, hogy meglesz a pole, de aztán jött Balogh Pisti, aki egy gondolattal gyorsabban ért körbe, mint én. Sánta lóval indult csatába és mindvégig hibátlanul védekezett, én meg nagyon nem tudtam ficánkolni, hiszen Halász Peti árnyékként követett a futamon, ezért inkább a biztos második és 20 pontra mentem. Jó verseny volt, élveztem, remélem, hogy a hátralévő 3 futamon is sikerül kiemelkedőt alkotnom, a végén pedig összeadjuk a pontokat. Gratulálok a Többieknek!”

 


 

III. kategória

 

Tizennégy induló választotta a minimum 85 kg-os kategóriát, ahol Kocsi Viktornak sikerült a leggyorsabban teljesítenie egy kört a technikás vonalvezetésű Hungaroring Kart Center pályáján és szerezte meg a pole pozíciót, 58 ezreddel előzve meg a második helyről induló Vincze Andrást. Nagy Koppány 81 ezreddel maradt el a legjobb időtől és szerezte meg a harmadik helyet, a negyedik helyről induló Porcs-Makkay Ákos pedig ezredre pontosan 1 tizedes hátrányt könyvelhetett el. Balogh István az 5. leggyorsabbnak bizonyult, őt Molnár Tibor, Klenovszki András, Virágh László, Kassay Sándor, Bíró Botond, Kővári Viktor, Szegő Gábor és Fóth Barnabás sorrendben követték a többiek. A kategória „B” döntőjéből Domonkos Ervin indulhatott.

02-3A hármas kategória csak második nekifutásra vághatott bele a versenytáv abszolválásába, hiszen az első rajtnál Porcs-Makkay Ákosnak gyűlt meg a baja a technikával. Nem alakult ez másképp a második nekifutásnál sem, ezért Ákos a verseny elején a boxba hajtva feladta a küzdelmet. Komoly helyezkedéseket láthattunk a mezőny végén, ahol Kassay Sándor veszített pozíciókat, miközben Szegő Gábornak sikerült a 9. helyre felkapaszkodnia, a 12. helyről indulva. Miközben az élen száguldó Kocsi Viktor körről körre hagyta maga az üldözőket, addig Vincze Andrásnak, endurance-os csapattársa, Nagy Koppány okozott némi fejtörést, de végül „segítségére” sietett Balogh István, aki támadásaival kellően visszafogta Koppányt ahhoz, hogy András egy lélegzetvételnyi előnyhöz juthasson. A legnagyobb izgalmakat azonban a mezőny végén autózó versenyzők szállították, ahol nemcsak Szegő Gábornak sikerült nagyot dobbantania, hanem Kővári Viktornak is, aki két helyet javított rajtpozícióján, Kassay Sándor pedig egy piruettel borzolta a kedélyeket. Kassay a kiforgását követően megrázta önmagát, és rohamléptekkel kezdte meg a felzárkózást az előtte haladókra, hogy aztán megpróbáljon helyzetbe kerülni és szépíteni helyezésén. A verseny utolsó 5 köreiben Kővári Viktor és Bíró Botond találtak egymásra, majd kettejük kakaskodását kihasználva, Kassay Sándornak sikerült elmennie Fóth Barnabás mellett, miközben Kocsi Viktor érkezett meg lekörözésre, és a nagy kavarodásban a rendkívül előzékenyen félrehúzódó Botond mellett Sándor is elment. Bauer Krisztián jelezte, hogy cseréljenek helyet, ez azonban még nagyobb kavarodást eredményezett a mezőny végén, és Bíró Botond ahelyett, hogy visszakapta volna helyezését, a mezőny végére került.

A futamot végül magabiztos előnnyel nyerte Kocsi Viktor, aki ezzel a győzelmével átvette a vezetést a 3-as kategória bajnokságában. Viktort a dobogó második és harmadik fokára Vincze András, valamint Nagy Koppány követték. A kategória befutójának a további sorrendje: Balogh István (4), Molnár Tibor (5), Klenovszki András (6), Virágh László (7), Szegő Gábor (8), Kővári Viktor (9), Fóth Barnabás (10), Kassay Sándor (11), Bíró Botond (12), Porcs-Makkay Ákos (13) és Domonkos Ervin (14). Kocsi Viktor remek tempója nemcsak az időmérőn és a versenyen, de a leggyorsabb köröknél is megmutatkozott, hiszen magabiztos előnnyel állt e lista élére is, 29,161-es köridővel, melyet a 10-es gokarttal teljesített.

 

Nyilatkozatok

 

03Vincze András (2. hely):

„Idén sajnos a 3-as kategóriában nagyon nem úgy jöttek ki a dolgok számomra, ahogy szerettem volna, ezért sok pontot veszítettem, így hasonlóan a kettes kategóriához, itt is szépíteni akartam. Úgy érzem, hogy sikerült, hiszen nem maradtam el sokkal a pole-tól. A géphúzás nagyjából megpecsételte a sorsomat, de nem a gépben, vagy Viktor gépében kell keresni a hibát, az időmérőt kell összerakni. Jó verseny volt, gratulálok Viktornak a győzelemhez és Koppánynak a 3. helyhez!”

Nagy Koppány (3. hely):

“Sajnos, az időmérőn múlt most minden. Ebben pedig Viktor egész évben kiegyensúlyozottan jól teljesít, így nem volt meglepetés, hogy ismét poleba került. Mindig örülök, ha Andrisnak is jól sikerül az időmérő, most azonban kevésbé rajongtam az ötletért, hogy Viktor hátvédje lett, ezzel fosztva meg engem a lehetőségtől, hogy Viktort az elejétől fogva támadjam. Mögülem Ákos rajtolt, így endustársaim szendvicséből vághattam neki a versenynek, amelyen egy ideig tudtam támadni Andrist, de mikor – Ákos kiállása miatt – Pisti utolért, és megkoccintott, a figyelmem hátra kellett összpontosítanom, hogy a dobogót megtarthassam, amivel tovább folytattam az öt versennyel ezelőtt megkezdett sorozatot. Gratulálok a többieknek, egyre izgalmasabb számomra a bajnokság, remélem, legközelebb már én állhatok ismét a dobogó tetején.”

 


 

IV. kategória

 

Népszerűnek bizonyult a 4-es kategória, hiszen összesen 15 versenyző adta le nevezését a minimum 95 kg-os osztályban. Mindközül Nagy Koppány bizonyult a leggyorsabbnak és magabiztos előnnyel szerezte meg a kategória pole pozícióját, mellőle, a második rajtkockából a bajnoki éllovas, Kocsi Viktor várhatta a rajtot. Porcs-Makkay Ákos, Rozvadszky Csabával osztozott a második soron, majd Sipos Hubertusz, Murvai Tamás, Kádas Zsolt, Márton Balázs, Neudert Károly, Varga Dániel, Balogh István, Mihályi Dániel és Kővári Viktor következtek a rajtrácson. A négyes kategória „B” döntőjéből Schmickl András és Tajti Róbert indulhattak.

02-4Az idei évben megszokhattuk, hogy a négyes kategóriában elszabadul a pokol rendkívül izgalmas és látványos, a szabályosság határait súroló, azt időnként átlépő ütközeteket láthatunk, ez alól azonban a hungaroringi ütközet kivételt képez. Egy rendkívül korrekt, kiegyensúlyozott, de egyáltalán nem unalmas versenyt láthattunk a technikás vonalvezetésű gokart pályán. Hibátlan rajttal vette kezdetét a „nehézfiúk” versenye, ahol a harmadik körben megtörtént az első érdemi helycsere, ezt Kővári Viktor mutatta be, Mihályi Dániel ellen. Nagy Koppány győzelme egy pillanatig sem került veszélybe, és már az első körök után egy kényelmes előnyt tudott kiautózni, amit egészen a verseny végéig megtartott. A mögötte haladó vonatban azonban mindvégig izgalmas csatákat szállítottak a versenyzők, de ahogy azt már megszokhattuk, igazán komoly próbálkozások és helyezkedések a mezőny végén zajlottak. Ugyanakkor nemcsak hátul, hanem középtájékon is zajlottak az események, ahol Porcs-Makkay Ákos vezetett fel egy négyes fogatot, Rozvadszky Csaba, Sipos Hubertusz és Murvai Tamás részvételével, de igazán komoly előzési helyzetbe egyik üldöző fél sem tudott kerülni. A verseny felénél Balogh István lendült támadásba és előzte meg Varga Dánielt, majd megkezdte az előtte haladó Neudert Károly becserkészését. A verseny utolsó köreire már sikerült támadási közelségbe kerülnie Károly mögött, melyet nem sokkal később kamatoztatni tudott, és megelőzte versenytársát.

A futamot végül Nagy Koppány nyerte, rajt-cél győzelmet aratva ezzel a kategóriában, majd Kocsi Viktor és Porcs-Makkay Ákos következtek, a dobogó második és harmadik fokán. A befutó további sorrendje: Rozvadszky Csaba (4), Sipos Hubertusz (5), Murvai Tamás (6), Kádas Zsolt (7), Márton Balázs (8), Balogh István (9), Neudert Károly (10), Varga Dániel (11), Kővári Viktor (12) és Mihályi Dániel (13). A kategória „B” döntőjében helycsere nélkül haladtak át a versenyzők a célon, Schmickl András (14) és Tajti Róbert (15) sorrendben. Nagy Koppány kétséget sem hagyva főlénye felől a 4-es kategóriában, a pole pozíció és futamgyőzelem mellé megszerezte a versenyben futott leggyorsabb kört is, melyet az 5-ös gokarttal teljesített és ideje 29,761 lett.

Nyilatkozatok

Nagy Koppány (1. hely):

“Veni, vidi, vici. 🙂 Ebben a kategóriában először, de nagyon jókor. :)”


 

A szűk vonalvezetésű, karakterisztikájában a terempályákra emlékeztető Hungaroring Kart Center pályája nem várt izgalmakkal szolgált, a nézők legnagyobb örömére. A bajnokság következő állomása a Százhalombattán található Battaring lesz, ahol – hasonlóan a hungaroringi versenyhez – fordított menetirányban mérik össze tudásukat a versenyzők. A ponttáblázatokra tekintve egész biztosan izgalmas bajnoki hajrát láthatunk majd az utolsó 3 futamon.

 

Szerző: Vincze András