HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK
HCK összefoglaló 2016.11 – Hungaroring

HCK összefoglaló 2016.11 – Hungaroring

A 2016-os szezon utolsó előtti HCK futamának megadta az alaphangulatát, hogy míg a gokartos mezőny a gokartpályán igyekezte a maximumot nyújtani, a Hungaroringet az Autós Gyorsasági OB versenyzői tették hangossá.


Light kategória

light1A Light kategóriában Vida Benedek szerezte meg a pole pozíciót, Bauer Krisztián és Polhammer Zoltán előtt.  A rajt után Németh Bálint rögtön megelőzte Rédling Tamást, majd Polhammer Zoltán után eredt, ám a csatának nem lett jó vége. Bálint hátulról meglökte Zolit, a következő balosban Rédling Tomi koccant Bálintnak, majd a következő kanyarban Bálint és Zoli gokartja összeért, Zoltán kipördült és a mezőny végére csúszott vissza. Kovács Bence a verseny első harmadában előzte meg Jóba Dávidot, miután körökön keresztül sikerült nyomást gyakorolni ellenfelére, végül az utolsó kanyarban cseréltek helyet. Az élen Bauer Krisztián üldözte Vida Benedeket, és az egész verseny alatt közel tudott maradni ellenfeléhez, Benedeknek is végig nagyon koncentrálnia kellett. A futamgyőzelmet Vida Benedek szerezte meg, a második helyen Bauer Krisztián ért célba, a harmadik Németh Bálint lett. A további sorrend: Rédling Tamás, Kovács Bence, Jóba Dávid.

Nyilatkozatok:

lightVida Benedek – 1. hely:

Jó versenyhétvégén vagyok túl, ugyanis meglett a pole pozíció és a futamgyőzelem is. A szabadedzéseken összpontosítottam a pálya új vonalvezetésére, így sikerült nagyon jó időket futnom. Az időmérős köreim kicsit lassabbra sikeredtek, de ez is elég volt a pole-ra. Szoros volt az időmérő. A verseny rajtját meg kellett ismételni baleset miatt. A második rajtom nem sikerült olyan jól, mint az első, de megőriztem az első helyet. A verseny feléig figyelnem kellett a védekezésre, mert Krisz ott loholt a nyakamban. A verseny felétől tudtam egy kicsit növelni a tempón, lett egy kis lélegzetvételnyi előnyöm, amivel biztonságosan hoztam az első helyezést. Izgalmas verseny volt, jót versenyeztünk Krisszel. Gratulálok a többi dobogósnak és minden versenyzőtársamnak! Találkozunk Budaringen!

 

 

 


I. kategória

egyes1Az egyes kategória időmérője igazán szoros eredményt hozott. Az első helyről induló Keceli Tivadart, és a hatodik helyről rajtoló Hajdú Ottót mindössze 133 ezredmásodperc választotta el egymástól. A második rajthely Tóth Sándoré, a harmadik Bognár Dávidé lett.  Ebben a kategóriában az élmezőnyben nem történt sok változás a rajthoz képest. Tivadart végig üldözte Sándor, azonban mögötte szorosan ott volt Bognár Dávid, így miután Tivadar jól zárta az íveket, csak túlzott kockázatok árán lehetett volna próbálkozni, ami egy futammal a bajnokság vége előtt nem lett volna bölcs dolog. Sándor megtette, amit tudott, közben megvédte a helyét Dávidtól, így az első három helyezett sorrendje nem változott, a negyedik és ötödik helyeken Kurfis Gergő és Kibédi Karesz értek célba, a hatodik pedig Rédling Tamás lett. Először ugyan Bereczki Gábor jött fel a 10.-ről a hatodik helyre, megelőzve Hajdú Ottót is, ám ezt az előzést kihasználta Ottó ellen Rédling Tamás, majd a verseny kétharmadánál Bereczki Gábor hibáját is, és így ért fel a hatodik helyre.

Ebben a kategóriában alakult a legszorosabban a bajnokság, matematikailag még négy versenyző esélyes a bajnoki címre, ám reálisan nézve hárman, Keceli Tivadar, Tóth Sándor és Hajdú Ottó, akik azonos pontszámmal állnak a bajnokságban így a képlet egyszerű: aki a legelőrébb végez hármuk közül, az lesz a bajnok. Ha ők a hetedik helynél hátrébb végeznek, Kurfis Gergőnek akkor nyílik esélye a bajnokság megnyerésére győzelme esetén.

Nyilatkozatok:

egyesTóth Sándor – 2. hely:

Mondhatni jó hétvégét zártam, ugyanis a pontverseny szempontjából jól szerepeltem, viszont nem voltam maximálisan megelégedve a teljesítményemmel. Az időmérőn második helyen végeztem. A futamon Tivi indult előlem, aki végig szépen védekezett, ezzel esélyt sem hagyva arra hogy megelőzhessem. A verseny mondhatni monoton volt, lehet hogy ehhez hozzá járult kicsit a pálya karakterisztikája is. Nem történtek komolyabb előzési kísérletek. A futamvégén 2. helyen láttam meg a kockás zászlót, és ezzel még maradt esélyem arra hogy a bajnokság élére állhassak. Összességében boldog vagyok, és várom a következő futamot. Gratulálok a versenyzőtársaimnak, és köszönet a szervezőknek a színvonalas versenyért.

Bognár Dávid – 3. hely:

Az edzések jól sikerültek, általában az élmezőnyben végeztem. Az időmérőn a 3. helyet értem el aminek nagyon örültem. A versenyen próbáltam előzni de nem volt elég hely, hogy sikerüljön. Az egész verseny alatt vonatban mentünk elöl öten. Nagyon élvezetes verseny volt, ez az első dobogós helyezésem.


II. kategória

kettes1A kettes kategóriában Tóth Károly Karimo szerezte meg a pole pozíciót és a győzelmet is, Cziranku Dánielt megelőzve. A harmadik helyről Csonka Gyula várta a rajtot. Szabó Gábor Borivoj indult a negyedik helyről, aki már a második körben dűlőre vitte az előzést Csonka Gyulával szemben. Gyula Cziranku Dánielt támadta a pálya felső részén lévő jobb-bal kombinációnál, a jobbosban összeakadtak, belassult egy pillanatra, Borivoj pedig ott is volt mellette a balosban, megelőzte, majd a verseny hátralévő részében Dánielt üldözte, de őt már nem sikerült megelőznie. Hajdú Ottó az imént említett esetnél előzte meg Csonka Gyulát, ő a célvonal előtt tudta befejezni az előzését a verseny második körében, megkaparintva ezzel a negyedik helyet. Alpár Gábor jött be a hatodik helyen, azonban meglökte Bencze Tünde gokartjának a hátulját a jobb-bal kombináció végén, Tünde emiatt keresztbe állt, Gábor pedig jobbról kikerülte. Az eset óvás alatt áll. Az első 5 helyezett sorrendje: Tóth Károly Karimo, Cziranku Dániel, Szabó Gábor Borivoj, Hajdú Ottó, Csonka Gyula.

Nyilatkozatok:

kettesTóth Károly Karimo – 1. hely:

Kezdeném azzal, nagyon boldog vagyok. Ami a Hungaroringen történt, most kezdem felfogni. Most teljesen felfrissülve, és jó kedvvel érkeztem meg. Lesz, ami lesz alapon. Már az első edzésen nagyon be jött így vissza fele a pálya, és nagyon jó tempót tudtam menni, és ez a többi edzésre is jellemző volt. Időmérőt most nem idegeskedtem el, azt csináltam amit edzéseken, és így sikerült a szezonom első pole pozícióját megszereznem. Futamon tudtam, nehéz dolgom lesz, hiszen az élmezőny mind mögöttem van. A rajt mondhatom remekül sikerült, hála senki nem ért mellém az első kanyarnál, így magabiztosan, saját tempómban tudtam menni. Láttam, hogy Cziranku Daniék maradnak le tőlem, így próbáltam óvatosan menni. De közben végig mutatta nekem a Farkas Gabi, és a Kriss hogy nagy előny van. Amit köszönök nekik. Utolsó pár körben a cél előtt kifolyt a pályára egy kis víz, amit már csak akkor érzékeltem, amikor oda értem. Picit keresztbe csapta a hátulját, de szerencsére tudtam korrigálni jól. A többit leszámítva, így elől egymagam is roppantul élveztem minden percet, és sikerült megnyernem a futamot. Visszanézve pedig a napot, időmérő 1.hely futam első hely, és a versenyen legjobb futott kör az enyém lett. Nagyon boldog vagyok. Nem igazán hiszem el, de utolsó versenyen a bajnokság 3.helyéért megy majd a harc. De ettől függetlenül, utolsó versenyen is ezzel a higgadtsággal próbálok majd versenyezni. Hálás vagyok Farkas Gabinak, Bauer Krissnek. Nélkületek ez a siker nem jött volna létre! Találkozunk BudaRingen, ami ismét teljesen új lesz számomra!

Cziranku Dániel – 2. hely:

Ha a hideget nem számítjuk, megúsztuk a rossz időt. mondom ezt annak ellenére, hogy a gyorsan változó körülmények mindig szerencsét hoztak a hétvégék során. sikerült egy gyenge időmérő után tökéletes versenyt futnom 95kg-ban, ahol még biztosítanom kell a bajnoki címet. a végeredmény nagy lépéssel vitt közelebb a harmadikhoz, így összességében pozitívan értékelem a hétvégét. könnyebbséget jelent hogy a két kisebb súlycsoportban már nem kell erőlködöm, így kettővel kevesebbszer kell megtanulnom a pályát. hátravan még egy utolsó megmérettetés a budaringen, ahol egy nagyon izgalmas és eseménydús versenynek nézünk elébe. 11 pont előnnyel várhatom a hétvégét, és a legrosszabb esetben is másodikként végeznék a csoportban. a meglévő két győzelem mellett az sem mutatna rosszul, de természetesen nem volnék igazi versenyző, ha nem próbálnék meg mindent azért, hogy a végén a három bajnoki cím által egy különleges rekordot állíthassak fel. Drukkoljon mindenki, hogy ne essen ki alólam a gép!


III. kategória

harmas1A hármas kategóriában Németh Viktor nyerte az időmérőt Pataki Gábor és Cziranku Dániel előtt. Dánielre ismét az év eleji dominanciája volt jellemző. Először Pataki Gábort előzte meg a pálya utolsó lassú balosának kijáratánál, ahol Gábor egyszerűen nekicsúszott a falnak, és ezért veszített sebességet, majd Németh Viktor következett. Viktor bizonyos helyeken lezárta az íveket, de az utolsó előtti balost mindig túl széles ívről kezdte, ami nem baj egy időmérőn, de probléma akkor, ha Cziranku Dániel, vagy bárki más, aki közel van hozzád, jön mögötted. Méterekkel hosszabb utat tett meg a kanyar elején, így a végére hiába lett volna a legjobb íven, ha addigra Dániel már mellette volt. Elsőre még sikerült visszavernie Dániel támadását, de másodszorra már nem, így a futamot Cziranku Dániel nyerte Németh Viktor és Pataki Gábor előtt. A további sorrend: Alpár Gábor, Farkas Gábor és Fehér Tamás.

Nyilatkozatok:

harmasNémeth Viktor – 2. hely:

Szeretem a Hungaroring vonalvezetését, igaz, hogy vissza irányban most mentem először rajta, de így is nagyon élvezetes és technikás a pálya. A kategória összetettjét illetően már nincs nagy harc, az első hely sorsa rég eldőlt. A második helyért viszont még megy a harc, amiben Én is érdekelt vagyok. Az időmérő nagyon jól sikerül, az első kockába kvaliztam magam. A verseny sajnos nem sikerült úgy, ahogy terveztem, valahogy nem feküdt nekem a kihúzott gokart. A második helyen értem célba, ami az összetettben nagyon jól jött a második hely megszerzéséhez. Gratulálok a dobogósoknak.

Pataki Gábor – 3. hely:

A megelőző napokhoz képest nagyon szép idő fogadta a mezőnyt hétvégén, nem bántam, hogy szárazon megúsztuk a szombati napot. A szabadedzések jól mentek a délelőtt során, egyre jobban ráéreztem a pályára. Az időmérő 5 körében nem sikerült 100%-osan koncentrálnom, szerencsére ennek ellenére is a második helyre tudtam kvalifikálni magam 27 ezred különbséggel. Viktor mögül, Dani elől indultam. A verseny első szakaszában igyekeztem Danit magam mögött tartani, aztán egy alkalommal a célegyenes előtti hosszú balosba úgy érkeztem, hogy lekoccoltam a falat, ami egy picit lelassított, miközben Dani belül fordult és így el tudott menni mellettem. Néhány kör elteltével már Viktort is megelőzte, akit én is utolértem és körökön keresztül szorosan követtem a leintésig, de helycserére végül nem került sor. Gratulálok a srácoknak, szép verseny volt!


IV. kategória

negyes1A négyes kategóriában szintén Németh Viktor volt az időmérő edzés leggyorsabbja, ezúttal Mórocz László előtt, a harmadik helyről Cziranku Dániel várta, hogy lecsaphasson áldozataira. Dániel a rajtnál elment Mórocz László mellett, majd öt perccel később a jobb hajtűben csapott le a kör utolsó részében kifékezve Németh Viktort. Ez az előzés a bajnokság állása szempontjából döntő fontosságú lehet, ugyanis a négyes kategória az egyes mellett az egyetlen, ahol még nem dőlt el a bajnoki cím sorsa. Az előzésnek köszönhetően Dániel 12 pontos előnyre tett szert Viktorral szemben, ha Viktornak sikerült volna megvédenie a pozícióját, akkor csupán 2 pont lenne a lemaradása az utolsó futam előtt. Dániel és Viktor mögött Mórocz László jött be a harmadik helyen, majd Pataki Gábor, Barna Krisztián, és a György Pétert megelőző Farkas Gábor következett.

Nyilatkozatok:

negyesNémeth Viktor – 2. hely:

Úgy indultam neki a hétvégének, hogy a lényeg, hogy Cziranku Dani mögöttem végezzen,mert Ő vezeti előttem a bajnokságot néhány ponttal. nagyon akartam, talán túlságosan is és ennek az eredménye lett, hogy végül nem sikerült a megvalósítás. Az időmérő nagyszerűen alakul, a legjobb időt futottam, Dani pedig a harmadikat, tehát még egy „hátvédem” is volt a versenyre. Ez a befutó álomszerű lett volna, de már a rajtnál szertefoszlott. Dani nagyszerű rajttal rögtön feljött a második helyre mögém. Ami még mindig jó sorrend lett volna a célban, de valahogy elizgultam, elidegeskedtem a versenyt, nem tudtam nyugodt, higgadt köröket futni és Danit lerázni. Egy pillanatra nem figyeltem a védekezésre és már előttem is volt. Megnyerte a futamot, Én a második helyen gurultam be. A távolság az összetettben így nőt, de még behozható. Az utolsó versenyen dől el minden. Gratulálok a dobogósoknak.

Mórocz László – 3. hely:

Kezdjük azzal, hogy rettentő boldog vagyok amiért sikerült itt, a Hungaroringen dobogós helyezést elérnem. A délelőtti edzéseken nem voltam teljes mértékben elégedett, a pálya utolsó visszafordítóját hajlamos voltam túlerőltetni. 2 tized másodpercre tippeltem a körönkénti hátrányomat az élbolyhoz képest. Az időmérőre sikerült egy nagyszerű kört összeraknom, talán a legjobb, legtisztább volt ebben a szezonban. Nem éreztem benne hibát, és ennek meglett az eredménye hiszen a 2. helyre sikerült magam kvalifikálnom alig elmaradva

Viktor idejétől. Sajnos a rajtnál esélyem sem volt a mögöttem induló Danival szemben, gyakorlatilag állva maradtam, így lecsúsztam rögtön a 3. pozícióra. Pataki Gabi végig nyomás alatt tartott, igyekeztem az íveket zárni és nem adni esélyt neki egy támadásra. A verseny utolsó harmadában szorosan felzárkóztam Viktorra, de nem kockáztattam egy előzési kísérlettel, mivel tisztában voltam Dani valamint Viktor küzdelmére a bajnokságban. A biztos 3. pozicíóra törekedtem és azt a leintésig megőriztem. Elégedett vagyok mivel sikeresen tudtam növelni az előnyöm a bajnokságban, célom a mostani 6. összetett hely megtartása. Következik az utolsó futam a szezonban, remélem sikerül hasonlóan pozitív eredménnyel búcsúztatnom az évet. Gratulálok Daninak valamint Viktornak a dobogós helyezéshez, sok sikert kívánok nekik a végső összecsapáshoz. Bárki is lesz kettejük közül a bajnok, teljes mértékben megérdemlik a címet, hiszen kiemelkedően erős szezont futottak. Köszönöm családomnak és barátaimnak a támogatást.

 

A szezont a Budaringen búcsúztatja a mezőny november 5-én.