HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK

OAGB 2010/06. futam – A dobogósok nyilatkozatai

I. Kategória

1. helyezett – Szetei Gergely

„Örömmel láttam, hogy bekerült az idei versenynaptárba a csömöri pálya. Imádom a KartFarmot, itt nőttem fel a gokartozás terén, úgyhogy bíztam egy jó eredményben. A szabadedzéseim jól sikerültek, hisz talán 24,7 volt a legrosszabb köridőm és volt, amikor a II. kategóriára súlyozva köröztem. Mondjuk az is igaz, hogy a hétvége folyamán nem igazán ültem nagyon rossz gépben. Az időmérőt úgy éreztem, hogy elszúrtam. Csetlettem-botlottam a pályán, de utóbb kiderült, hogy mégis sikerült egy pole pozíciós kört összeraknom. Nagyon örültem, hogy sikerült legyőznöm Mihály Krisztiánt, aki eddig 100 %-os AGB-s teljesítménnyel bírt. A géphúzásom szuperül sikerült és a rajtom is, ráadásul mögöttem volt egy kis adok-kapok, ami miatt sikerült zavartalanul meglógnom. A verseny további részében sikerült erős tempót diktálnom, amit a többiek szerencsére nem tudtak tartani, bár Nekik nem volt olyan jó gépük, mint nekem. Picit uncsi volt a verseny, de egyáltalán nem bántam. Örültem, hogy számomra egy ilyen fontos és kedvelt pályán győzedelmeskedtem. Gratulálok a többieknek is, korrekt csatát vívtak egymással!”

2. helyezett – Mihály Krisztián

„Úgy gondoltam, Csömörön is elindulok, mivel sok embernek fekszik a pálya, ezért izgalmas versenynapnak ígérkezett. Szabadedzések alatt nem is éreztem, hogy jobban menne a pálya, mint a többieknek, sőt. Reálisnak csak a 3.-4. hely tűnt. Időmérőn aztán sikerült bedobni a második helyre, bele a Gere Tomi, Szete szendvicsbe. Az időmérőt követő géphúzás mindhármunknak elég szerencsétlenül sikerült, ahogy utóbb kiderült Szete gépe jobb volt az enyémnél, enyém pedig Gere Tomiénál. Ezért csak a kezdés volt izgalmas, mikor Tomi belső ívről rajtolva beszúrt rögtön az első kanyarban, amit szerencsésen sikerült kivédekeznem. Innentől kezdve az első három folyamatosan szakadt el egymástól és a mezőnytől, nem ez volt a legeseménydúsabb versenyünk. Végül beértem a második helyre, Tomi előtt, Szete mögött. Úgy tűnik ő az etalon ezen a pályán, gratulálok!”

3. helyezett – Gere Tamás

„A szabadedzések során nem voltam elégedett magammal, hiszen többen is pár tizeddel jobbat mentek a kategóriában. Ennek ellenére sikerült időmérőn megfutni a napi legjobb köridőmet, amit kezdetben jónak véltem, de nemsokára kiderült, hogy csak a 3. helyre elég. A versenyen a rajtnál jól jöttem el, majdnem sikerült feljönni a 2. helyre. Néhány kör után Krisztián folyamatosan távolodott tőlem, a mögöttem lévők is szakadtak le, így nyugodtan tudtam gokartozni a 3. helyen. Ez egy idő után már unalmassá is vált, alig volt verseny hangulata a gokartozásnak.”

II. Kategória

1. helyezett – Riba Krisztián

2. helyezett – Szetei Gergely

„A II. kategóriába második lettem az időmérőn. Gratulálok Ribának, hogy 10 kilós súlyhátránnyal is így elvert minket. Itt már nem sikerült olyan jól a géphúzás, az első helyért való csata esélytelen volt, úgyhogy a célom a második hely megtartására realizálódott. Szántó Tomival nagyon stresszes, de korrekt csatát bonyolítottunk le. Öröm volt egy olyan versenyzővel küzdeni, akire gyakorlatilag teljesen rábízhatom magam és tudom, hogy nem fog kilökni. Ettől függetlenül kellően agresszív volt, gyakran csak hajszál híján nem sikerült megelőznie. Riba fölényesen nyert, mégegyszer gratulálok Neki. Szerencsére olyan jól alakult a hétvégén a helyzetem, hogy mindkét kategóriát jelen állás szerint vezetem. Jó lenne megtartani, majd meglátjuk, hogy van-e rá némi esély…”

3. helyezett – Szántó Tamás

„A reggeli 3 órás verseny után sajnos a pálya vissza lett alakítva az eredeti vonalvezetésre, pedig teljesen megszerettem az újat. Így még 3 szabadedzés és egy érzésre jól sikerült quali után jöhetett a futam sajnos csak a 3. pozícióból. Annyira belefeledkeztem Szetei Gergő támadásába, hogy egy kigyorsításon bealudtam és Boldizs Bence pozíciót fogott mellettem a belső íven. Tudtam hogy nincs visszaút, megfogott, benéztem, így beálltam mögé és kerestem a lehetőséget hogy visszaszerezzem a dobogós pozíciót. A lehetőség jött is, miután észrevettem hogy Bence minden körben nagyon kintről fordul be az utolsó kanyarban, az első alkalommal be is tettem belső ívre a gépet, és sikerült is belül pozíciót fogni, és visszaszerezni a 3. helyet. Ezután védekezés következett, Molnár Tibi támadásainak visszaverése után újra Szetei nyomába eredtem, kiheverve az előző körök sokkját a verseny leggyorsabb köre is összejött. Gergővel nagyot meccseltünk, nagyon sportszerű csata volt, de nem sikerült megelőznöm a hazai pálya előnyét élvező pilótát, viszont ettől függetlenül élveztem a dolgot. Grat Ribának a győzelemhez és a többieknek!”

III. Kategória

1. helyezett – Csáki Zoltán

„Hármas kategóriában másodikként indultam a kvalin. A már a 3. körben sikerült megdöntenem a Riba legjobb idejét. Ezután láttam, hogy a Kálmánnak sikerül megszereznie a 2. helyet a rajtrácson. Ennek kifejezetten örültem, mert bíztam benne, hogy a verseny elején fel fogja tartani a Ribát és esetleg egy kicsit elhúzhatok. Hát ez nem így lett! Riba már a rajtnál előzött és végig támadott. Ez volt a legnehezebb versenyem, de ki kellett védekeznem, mert nem akartam csalódást okozni asszonykámnak, aki végig szorított, és figyelt a padról.”

2. helyezett – Riba Krisztián

3. helyezett – Topor Kálmán

“Egy rettentő szoros időmérőt követően (4 századon belül voltunk hárman) sikerült megszereznem a második helyet Csáki Zoli mögött és Riba Krisz előtt. Sajnos a rajtnál bekövetkezett, amitől tartottam, ugyanis a pálya vonalvezetéséből adódóan az ideiglenes rajtvonal szinte belógott az utána következő szűk bal kanyarba, emiatt a külső ívről rajtolók szerintem kicsit hátrányban voltak, mindenesetre Krisztián remekül kapta el a rajtot és mire balra néztem már előttem volt. Ezután Zoli és Krisz között a verseny első körétől kezdve egészen a végéig óriási csata zajlott, amihez sajnos a kihúzott – már szokásomhoz híven – nem éppen támadó géppel csak asszisztálni tudtam, ráadásul Attys egész végig keményen, de abszolút szabályosan támadott, de mivel mögötte is nagy csata volt, így nem tudott 100%-ig csak az előzésre koncentrálni. Végül a sorrend nem változott, így sikerült a harmadik helyen beérnem, aminek természetesen örülök.”

IV. Kategória

1. helyezett – Németh Attila

„Régóta nem sikerült pole pozíciót szereznem, ezért meglepetésként ért ez az eredmény. Szerencsére jó gépet sikerült húznom, és a rajtnál is simán eljöttem. A mögöttem lévők az első néhány körben egymással csatáztak, így sikerült néhány másodperc előnyt szereznem, amit a futam végéig meg tudtam őrizni. Az utolsó pár körben utolértem a mezőnyt, ahol hatalmas csata volt, de szerencsére leintették a futamot mire elkezdődött volna a lekörözés, mert a Kálmán gyorsan utolérhetett volna.”

2. helyezett – Topor Kálmán

“Úgy tűnik idén sehogy sem akar összejönni a pole a 4-es kategóriában. Immár ötödik alkalommal történt, hogy mikor már kezdem elhinni, hogy most meg lesz, akkor jön a végén valaki (most éppen Attys) és fut egy top időt. Természetesen annak nagyon örülök, hogy egyenletesen tudok jó időket menni, de azért egyszer szeretném az időmérőn (no és a versenyen is) az első helyet megszerezni.

A verseny nem volt túl eseménydús a számomra, egy közepes gépet húztam, amivel sajnos esélyem sem volt Attyst támadni, aki egyenletes jó tempóban megtartotta az harmadik körre már felépített előnyét a célig. Mögöttem a Nyuka Gabi szintén nem túl acélos gépet kapott, így ott sokkal nagyobb csata zajlott a harmadik helyért, emiatt én is ki tudtam gokartozni egy kisebb előnyt velük szemben. Ezzel sikerült idén az ötödik második helyet megszereznem (kár, hogy ezért nem jár különdíj).”

3. helyezett – Nyuka Gábor

„Az időmérőn sikerült egy nagyon jó kört futnom. Kaptam egy-két jó tanácsot az időmérő előtt (köszi Chucky:)), aminek hatására sikerült a 3. helyre kvalifikálnom magam. A 6-os gépet húztam, ami reményt adott, hogy akár még támadhatom az előttem lévő pilótákat is: az első helyen álló Attyst és a második Topor Kálmánt és persze el tudok majd lépni a negyedik Chucky-tól. Sajnos nem így alakult, végig védekeznem kellett, nem mertem sok kockázatot vállalni és lehet,hogy akkor is védekező íveket mentem mikor nem is kellett volna. A verseny elején Chucky támadott, majd amikor a Somogyi Tomi megelőzte őt nyertem egy kis egérutat. Két kört tudtam menni az ideális íveken, de Tomi gépe nagyon gyors volt és pillanatok alatt utolért… újra védekezhettem. A verseny végéig csatáztunk, mely nagyon kemény, de tiszta volt, szinte mindent megpróbált, de szerencsére nem tudott megelőzni. A csömöri végeredmény tovább sűrűsítette a középmezőnyt, hiszen a 3. és a 8. között 23 pont van…”