HÍREK

HÍREK-INFORMÁCIÓK

HCK 2011/03. futam – G1 Kart Center

A Hobby Cart Kupa sorozat számára is elérkezett az idei harmadik futam, a G1 Kart Centerben került sor a megmérettetésre, amely pálya izgalommal teli futamokat hozott

Light kategória

A legkönnyebbeknél Balázs Gergő négy tizedmásodperces fölénnyel nyerte meg az időmérő edzést, az előző két futamon diadalmaskodó Sövér Laci előtt. A harmadik kockából Nagy Levente rajtolhatott. A rajt utáni első kanyarban mindjárt történt is egy kis dirr-durr, emiatt új rajtra volt szükség. Ez már sokkal simábban ment, mint az előző, simán eljött a mezőny. Kemény küzdelmek tarkították a futamot. Az egyik leglátványosabb talán az első helyért való csata volt Gergő és Laci között. Gergő nem tudott elég gyors tempót autózni ahhoz, hogy Sövér Laci leszakadjon róla, emiatt folyamatosan hátul is kellett, hogy szeme legyen. Nem sok hiányzott már a leintésig, amikor Sövér Laci egy kiváló előzési manőverrel átvette az első helyet, ezzel bezsebelve az idei harmadik futamgyőzelmét a Light kategóriában. A második helyen Balázs Gergő végzett, mögötte Nagy Levente, Fuhl Zoltán, Zsigri Márton, Walter Gergő, Vincze Ádám sorrendben érkeztek a többiek. Láthattunk egy nagyon szoros befutót, a negyedik és ötödik helyen érkező Zoltán és Márton között a másodperc töredéke döntött. A versenyen futott leggyorsabb kör Sövér Lacié, ez egyben a szombati legjobb verseny köridő is.

Lány kategória

A lányok alacsony létszáma miatt a versenyük együtt rajtolt a Light kategória versenyével. Az első helyet Hagyáné Kriszti szerezte meg Fehér Viktória és Fazekas Kitti előtt. Miután a Light kategória elhaladt, rajtolhattak a lányok is. Kriszti szépen megőrizte tempóját a futamra is, ezért néhány kört követően megfelelő előnyt tudott kiautózni. A rajtnál Kitti megelőzte Vikit, aki ezt követően nem tudta tartani a tempóját. A verseny végére teljesen szétszóródott az apró mezőny, amelynek élén Hagyáné Kriszti érkezett, majd Fazekas Kitti és Fehér Viktória haladtak át a kockás zászló mellett. A verseny leggyorsabb körét Kriszti futotta.

I-es kategória

Az I-es kategóriában Dudás Bence folytatta idei szárnyalását, újabb pole-pozícióval gyarapította statisztikáit. Sövér Laci és Nagy Levente rajtolhattak mögüle. Bence rajt-cél győzelmét ezúttal Laci meg akarta akadályozni, nem volt mit tennie, nyomást gyakorolt Bencére. Az első kör végén, a célegyenes ráfordító kanyarban máris hibára késztette őt, amit remekül ki is tudott használni, ezzel felcserélve a sorrendet az első kettő között. A kép azonban hasonló volt, mint azelőtt, mert Bence sem hagyta annyiban a dolgot, a futam végéig rágcsálta Sövér Laci gokartjának hátulját, de nem sikerült fogást találnia rajta. A középmezőnyben is történtek helycserék, Urlich Sieber a kilencedik helyről rajtolva hetedikként zárt. A versenyt tehát Sövér Laci nyerte, megakadályozva a mögötte befutó Dudás Bence triplázását. A dobogó legalsó fokára a végig stabilan versenyző Nagy Levente állhatott. A befutók sorrendje a negyedik helytől: Katona Kristóf Győző, Miklósi Tibor, Véghelyi Ádám, Ulrich Sieber, Raffay Kristóf, Halustyik Ferenc junior, majd senior. A futam legjobb köre Dudás Bence neve mellé íródott.

II-es kategória

A 75 kg-osoknál az időmérő edzést Gál Tomi nyerte Molnár Gyuri és Dergez Berci előtt. Idén már láthattunk ehhez hasonló eredményt, az Eurocenter időmérőjén. A startot követően Gál Tomi apródonként építette fel előnyét Gyurival szemben, akit Berci keményen támadott, de ezúttal nem mutatkozott könnyű prédának. A verseny végéhez közeledve Berci megkísérelt egy előzést, ami talán kicsit meggondolatlan volt, emiatt nem is sült el jól. Gyurit ugyan megelőzte, de sajnos szabálytalanul, ezért vissza kellett engednie maga elé. Ez mindkettejük vesztét eredményezte, mert az előzési manővert követően Gyuri az 5. helyig visszacsúszott. Gál Tomi mögé, a második helyre Propszt Roland, a harmadikra Ittzés Zsigmond lépett elő. A negyedik helyen Dévényi Zoli futott be, majd Molnár György és Dergez Bertalan. Az őket követők sorrendje: Györgyey Tamás, Csizmadia Tamás, Klenovszki András és Katona Kristóf Győző. A leggyorsabb kört Dergez Bertalan futotta 34,652-es idővel.

III-as kategória

A III-as kategóriában Dergez Berci vívta ki magának a rajtelsőséget, Gál Tomi és Molnár Gyuri előtt. A rajtnál problémamentesen eljöttek a versenyzők, Dergez Berci vezetésével. A II-es kategóriához hasonlóan itt is ment a csata a második helyért, de most Molnár Gyuri volt az üldöző, Gál Tomi a védekező. Gyuri többször is meg tudott érkezni Tomi mellé előzési pozícióba, amit mindössze egyszer próbált meg helycserére váltani a 2-es kanyarban, de Tomi megfelelően zárta az ívet, ezért sikertelennek bizonyult a próbálkozás, sőt még Ittzés Zsigmond is elment Gyuri mellett egy kanyarral később. A mezőny második felében a rajthoz képest nem változott a sorrend. A futamot Dergez Bertalan rajt-cél győzelemmel nyerte, Gál Tomi és Ittzés Zsigmond társaságában ünnepelhette ezt a dobogón. Berci a kategóriában eddig mindhárom futamot megnyerte idén. A negyedik helyen Molnár György érkezett, őt Dévényi Zoltán, Kocsi Viktor, Klenovszki András és Csősz Péter követték. A leggyorsabb kört itt is Berci futotta.

IV-es kategória

A 95 kg-osok kvalifikációján Dergez Bertalan szintén diadalmaskodott, Ittzés Zsigmond és Rozvadszky Csaba előtt. A start után Berci, ahogyan azt jósolni lehetett, ügyesen leszakította magáról az üldözőbolyt. Rozvadszky Csaba tartotta Ittzés Zsigmond tempóját, de nem sikerült olyan közelségbe kerülnie, hogy előzési manővert indíthasson ellene. Mögöttük légüres tér alakult ki, a negyedik helyen autózó Berényi Áron előtt. A rajthoz képest alig módosult a sorrend a verseny alatt, a 8. helyről rajtoló Szatory József tudott előrelépést mutatni, egy pozíciót sikerült javítania úgy, hogy néhány körrel a verseny kezdete után visszaesett az utolsó helyre, és innen sikerült felküzdeni magát újra két remek előzési manőverrel. A versenyt így egy újabb rajt-cél győzelemmel Dergez Bertalan megnyerte, mögötte szünet, majd Ittzés Zsigmond és Rozvadszky Csaba a másik két dobogós helyen. A befutók további sorrendje a 4. helytől: Berényi Áron, Kádas Zsolt, Kocsi Zsolt, Szatory József, Balla Gábor és Mihályi Dezső. A verseny legjobb körét a 25 ponttal gazdagodó Dergez Berci teljesítette.

A következő versenyt a százhalombattai Battaring fogadja. A pálya számos érdekességet rejteget magában, lassú és gyors kanyarok tömkelege, felüljáró, alagút. A vonalvezetés a suzukai versenypályához hasonlóan egy „8-as” alakot ír le. A Hobby Cart Kupa versenyzői 2011. április 23-án csapnak össze ezen a ringen.

Szerző: Molnár György